Legény a sáncon

A szapporói sánc nem arról híres, hogy hihetetlenül nagyokat ugranak rajta, bár a rekord eléri az „elvárható” 140 métert, amelyet a norvég Roar Ljökelsöy tart 2006 óta. A verseny népszerűsége elmarad a világkupa-sorozat többi állomásáétól, sokan nem vállalják a hosszú utazást Japánba, és a nézők sem tolonganak a lelátókon. Hiányzott a lengyel Adam Malysz, az orosz Dmitrij Vasziljev, a finn Ville Larinto és a német Martin Schmitt is, és bár rengeteg japán kapott szabadkártyát, így is mindössze negyvenen vállalták a megméretést.

A hazaiak kihasználták a lehetőséget, és szokatlanul előkelő pozíciókat szereztek meg. Vatasze Juta ötödik, Ito Daiki nyolcadik lett, de Okabe Takanobu 12. helye is szokatlan.

Simon Ammann kihagyta a tréninget – lehet, hogy nem kellett volna. A svájci ugyanis felettébb halovány teljesítményt nyújtott, az első sorozatban csak a 11. helyet érte el, ezen pedig mindössze négyet tudott javítani a folytatásban.

Csak Gregor Schlierenzauer maradt a régi. Az osztrák tulajdonképpen már az első sorozatban eldöntötte a viadal sorsát, és bár megtehette volna, nem vett vissza a másodikban sem, így óriási előnnyel, 36.4 ponttal előzte meg a mezőnyt. Ez volt sorozatban a negyedik sikere, az eddigi 18 világkupaversenyből nyolc elsőséget szerzett. „Már megérte ide elutazni – elmélkedett Schlie-renzauer. – Most először nyertem különösebb megerőltetés nélkül, a remekül sikerült első ugrásomnak köszönhetően. Boldog vagyok, mert a dobogó másik két fokára csapattársaim állhattak fel.”