24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2009.01.31. 00:43
Címkék

Favre 2011-ig BerlinbenFavre 2011-ig Berlinben

NÉMETORSZÁG. A tavaszi folytatásra harmadikként forduló Hertha BSC egy évvel, 2011 nyaráig meghosszabbította Lucien Favre vezetőedző szerződését. A svájci tréner 2007 óta irányítja Dárdai Pál csapatát.

Ferguson nemet mondott

ANGLIA. Hiába szerette volna elérni Sebastian Coe, a 2012-es londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke, hogy Sir Alex Ferguson legyen az összevont brit válogatott szövetségi kapitánya, a skót szakember nemet mondott. A Manchester United menedzsere a korával (az olimpia évében már 70 esztendős lesz) és az összevont csapat létrejöttének csekély esélyével indokolta döntését.

Diouf újra váltott

ANGLIA. A Liverpool, a Bolton és a Sunderland után a Blackburn lesz El-Hadji Diouf negyedik angol klubcsapata. A szenegáli támadót kétmillió euróért vette meg a Rovers, amelynek menedzsere, Sam Allardyce a Boltonnál már dolgozott együtt Diouffal.

Németalföldi pályázat

FIFA. Európából az angol, az orosz és a spanyol–portugál közös anyag után negyedikként az ugyancsak együtt induló Belgium és Hollandia is hivatalosan jelezte pályázati szándékát a 2018-as és a 2022-es világbajnokságra. A többi földrészről Katar, Japán, Indonézia, illetve valószínűleg az Egyesült Államok is kandidál.

Bordon visszavonulna

NÉMETORSZÁG. Könnyen elképzelhető, hogy nem tölti ki a 2011 nyaráig érvényes szerződését, hanem már a következő idény végén visszavonul Marcelo Bordon, a Schalke védője. Az argentin bekk 2004 óta futballozik Gelsenkirchenben.

Elküldték a két magyart

AUSZTRIA. Megvált két magyar légiósától, Kovrig Ákostól és Csizmadia Csabától a bentmaradásért küzdő, jelenleg kilencedik helyezett Mattersburg. Az osztrák gárda két szlovákkal, Robert Ujcíkkal és Stanislav Velickyvel pótolta őket.

Luís Fabiano megsérült

SPANYOLORSZÁG. Nagy árat fizetett a Valencia elleni kupatovábbjutásért a Sevilla. Luís Fabiano, az együttes brazil csatára térdsérülést szenvedett, s többhetes pihenőre kényszerül.

Legfrissebb hírek

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
15 perce

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
36 perce

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
7 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
8 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
8 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
8 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
8 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
9 órája
Ezek is érdekelhetik