Gálhidi György, a szurkoló

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2009.01.28. 01:59
Címkék
Hazatért Ománból a Diósgyőr új edzője, Gálhidi György, aki nem is csomagolt ki, hanem azonnal Diósgyőrbe indult, hogy a kispadtól távol, a pálya széléről megnézze csapatát.

A repülőgép csaknem időben érkezett, így a DVTK új – viszszatérő – edzőjének kedd délután már Diósgyőrben volt jelenése.

Gálhidi György megspórolt egy utat a klubnak, hiszen Ferihegyről a saját kocsijával indult Miskolcra. A szakvezető konzultált Dlusztus Imre ügyvezetővel, aki a csapatnak csak közvetlenül az előkészületi mérkőzés előtt tudta bemutatni az edzőt. Túl sok ismerőst nem talált az öltözőben az Ománból hazatérő szakember, hiszen 2005 óta gyakorlatilag teljesen kicserélődött a pirosfehéreknél az állomány.

A DVTK délelőtt edzett, a foglalkozást Benczés Miklós dirigálta, s ugyancsak a pályaedző jelölte ki a kezdő tizenegyet, és vezényelte a Mezőkövesd elleni kilencven percet (a csapattal kapcsolatos hír, hogy visszatért a DVTK-hoz a francia Euloge Ahodikpe). Gálhidi György tartotta a szavát: kívülről, a műfüves pályán túlról szemlélte a meccset. Előzetesen azt mondta, nem akar beleszólni semmibe, és a szünetben sem szeretne tanácsokat osztogatni, így is tett, igaz, a találkozó hajrájában azért csak közelebb került a hazai kispadhoz…

A szurkolók ismerősként üdvözölték, rázták a kezét, veregették a vállát. Érződött, sokat várnak tőle, különösen azok után, hogy konszolidálódott a klub anyagi helyzete. Mindenkit kifizettek, így elvonultak a viharfelhők.

A vezetőedző elmondta, az edzésterv nagyjából összeállt, de a munka megkezdése előtt természetesen egyeztetni akar Benczés Miklóssal.

Gálhidi Györgynek három és fél hete van arra, hogy ütőképes csapatot formáljon a DVTK keretéből. Sürgeti az idő, hiszen február 7-én már Ligakupamérkőzésen lép pályára csapata, mégpedig Angyalföldön a Vasas ellen. Egy héttel később a Vácot fogadják a diósgyőriek, február 21-én, szombaton a REAC ellen azonban már élesben kell bizonyítani.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
8 perce

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
9 perce

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
12 perce

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
17 perce

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
23 perce

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
29 perce

„Úgy gondolom, jól irányítottam a védelmet” – Radnóti Dániel a Plzen elleni győzelemről

Európa-liga
40 perce

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
41 perce