Ez ám a szappanopera!

2009.01.28. 01:59
Címkék
Hétfő éjszaka érkezett a hír, hogy a Zenit és az Arsenal végre közös nevezőre jutott Andrej Arsavin ügyében. A szentpéterváriak szerint azonban a játékos túl sokat kér az angoloktól, ezért kútba eshet az üzlet. Arsene Wenger eközben azt állítja, szó sincs megegyezésről.

Az Arsenal képviselői hétfő éj félig adtak időt a Zenitnek, hogy elfogadják Andrej Arsavinért tett utolsó ajánlatukat. A jó ideje húzódó ügyletet figyelemmel kísérők tehát megnyugodhattak, mivel úgy tűnt, így vagy úgy, de pont kerül az ügy végére. Ennek ellenére újabb fordulatot vett a történet, és ezúttal állítólag nem a klubok közötti nézeteltérés, hanem a játékos mohósága akadályozza a megegyezést, legalábbis a Zenit szerint. A 17 millió fontot követelő szentpétervári együttes hivatalos honlapján közleményben tudatta, ők elfogadták a londoniak által ajánlott 14 milliót, azonban az angolok nem tudnak dűlőre jutni a támadóval.

„Az Arsenal és a Zenit megegyezett egymással Andrej Arsavin vételáráról, amely tükrözi a játékos jelenlegi piaci értékét – olvasható az orosz klub álláspontja. – Az ügy lezárásának legnagyobb akadályát Arsavin követelései jelentik, mivel a játékos olyan magas fizetést kér, amelyet az angol csapat nem hajlandó megadni. A Zenit ennek ellenére mindent megtesz azért, hogy a felek kompromisszumos megoldást találjanak. Arsavin 2006ban írta alá szerződését, cserébe ötmillió dollárral gazdagodott, és most két és fél millió dollár ellenében annullálhatja a megállapodást. Ebben az esetben ezt az összeget is beleszámítjuk az átigazolási díjba.”

A klub közleménye tehát Arsavinra hárítja a felelősséget. Lapértesülések szerint az „ágyúsok” heti 80 ezer fontot ajánlanak a 27 éves labdarúgónak, aki a Zenitnél ennél 20 ezerrel többet keresett. A futballista azonban tagadta, hogy rajta múlna üzlet, és azt is elmondta, mostanában nem is beszélt a klubvezetőkkel. Az oroszok közleményének hitelességét némileg csorbítja, hogy a múlt héten Makszim Mitrofanov, az UEFA-kupa címvédőjének ügyvezetője azt állította, az angolok már „mindent” megbeszéltek a játékossal.

A szigetországi sajtóban is többféleképpen értékelik a történetet. A The Guardian szerint nem elképzelhetetlen, hogy az Arsenal megunja a huzavonát, és lemond Arsavinról, mivel Tomás Rosicky lassan ismét edzésbe állhat (visszatérésének időpontjáról nincs hír), így nem lesz szükségük a játékosra. A The Independent ennek ellentmondó következtetésre jut: a lapnál szinte elképzelhetetlennek tartják, hogy ne szülessen megegyezés a felek között, és a játékos akár már a szombati, West Ham elleni bajnokin az Emiratesben lehet. Az Arsenal részéről egészen délutánig nem reagáltak a hírre, aztán Arsene Wenger vezetőedző az Everton elleni bajnoki kapcsán tartott sajtótájékoztatóján még inkább összekuszálta a szálakat.

„Semmit sem tudok mondani, mégpedig azért, mert nincs semmi hír, sem Arsavinról, sem másról – nyilatkozta a francia szakember, aki a Zenit közleményéről is beszél. – Nem igaz, hogy megegyeztünk. Úgy gondolom, nem állunk közel egyetlen játékos szerződtetéséhez sem. Emellett nem vagyok felelős más klubok közleményeiért. Úgy tűnik, mintha több hang szólna a Zenit nevében, és nem vagyok biztos abban, hogy mindig a hivatalos álláspont jut el a közvéleményhez. Én már csak azt hiszem el, amit a saját fülemmel hallok, és a saját szememmel látok. Abban sem vagyok biztos, hogy igazolunk valakit, és most sokkal jobban érdekel, hogy megverjük az Evertont.”

Egy dolog azonban biztos: az átigazolási időszak jövő hétfői zárásával az ügynek is vége szakad.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
7 perce

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 perce

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
10 perce

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
15 perce

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
22 perce

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
27 perce

„Úgy gondolom, jól irányítottam a védelmet” – Radnóti Dániel a Plzen elleni győzelemről

Európa-liga
38 perce

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
39 perce