Tojáslabda

Vágólapra másolva!
2009.01.26. 02:01
Címkék

Nem, ezúttal nem a népszerűségi listán nálunk is rakétasebességgel felfelé száguldó NFL-ről, az amerikai futballról van szó. Tojás fogalom volt a magyar futballban, a nyolcvanas évek elején, közepén ezt a szót hallva senkinek sem a New York Giants, vagy a Pittsburgh Steleers jutott eszébe – hanem Szeibert György. Az irányító tipikus esete volt a nyolcvanas évek magyar labdarúgójának: nagyszerű technika, kevesebb akarat, még kisebb futósebesség, ezzel nagyszerűen meg lehetett élni a hazai élvonalban. Imádták az MTK, rajongtak érte a Fradi szurkolói, és Szeibert György ma már beismeri: a Honvédban és a Fradiban is voltak konfliktusai, talán ezért nem lett válogatott, ezért nem vitte még többre. S klasszikus magyar futballistasors Tojásé ma is: megszámolni nem lehet, hány olyan játékost ismerünk, aki annak idején tíz-húszezer vagy még több néző előtt mutatta be trükkjeit, pályafutása befejeztével mégis szinte földönfutóvá lett. Akkoriban a legsikeresebb labdarúgó többet keresett az átlagembernél, de nem annyival, hogy pályafutása utáni életét is megalapozza. Hányan mondták, hogy a nulláról kellett újrakezdeniük a civil életet harmincöt-negyven évesen! A dolog azonban kétélű: a futballisták jobban éltek az átlagnál, és ez bizony sokakat meg is szédített. A viszonylagos jólétben keveset gondoltak a jövőre, nem sokan takarékoskodtak, még kevesebben tanultak – ragyogó ellenpéldaként Szeibert György előtt például Koch Róbert volt a fradisták kedvence, aki játékoskarrierje közben még állatorvosi diplomát szerzett, nem is szaladt ki a lába alól a talaj, amikor elköszönt a pályától. Az egykori játékos története elgondolkodtató: a futballista képzése nem merülhet ki abban, hogy sípszóig kell hajtani, kézzel kell dobni a taccsot, és a tizenegyest a kapu felé rúgjuk, bizony érdemes néha arról is beszélni a legnagyobb sikerek idején, a naponta kiosztott száz és száz autogram között, hogy mi lesz később? Van-e annyi, amiből meg lehet élni? Értünk-e bármihez is, amelynek segítségével magunkat, családunkat el tudjuk majd tartani? Nagyon sok jó labdarúgó van, aki ragyogóan lát a pályán – Szeibert György keserű története is azt mutatja, igazán előre kevesen tekintenek.

Legfrissebb hírek

Edzője menesztését tervezi a Nottingham Forest – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 perce

Magyar játékos is bekerült az NBA és a FIBA közös táborának All Star-csapatába

Kosárlabda
4 perce

Aligha lesz szenzáció kedden Marco Rossi kerethirdetésén

Magyar válogatott
12 perce

Kosárlabda: Kétarcú a magyar válogatott – Gasper Okorn

Kosárlabda
15 perce

„Majd a második meccsen meglátjuk” – Bolla Bendegúz reagált Csinger Márk szavaira

Európa-konferencialiga
37 perce

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
50 perce

Délelőtti erődemonstráció: Adolf, Csikós, Kopasz és Opavszky is futamgyőztesként vb-döntős

Kajak-kenu
56 perce

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
59 perce
Ezek is érdekelhetik