Központi kérdés a súly

2009.01.26. 02:01
Címkék

Fernando Alonso 3.5 kilo grammot fogyott a 2008-as idényzáró óta – erről számolt be az egyik spanyol napilap. Miközben a korábbi világbajnok tavaly 70 kiló fölött volt, most, az intenzív edzéseket követően 67-et nyom, s ez a viszonylag nehéz KERS miatt is lényeges. Annak érdekében, hogy lefogyjon, Alonso az utóbbi időben napi négy órát kerékpározott, s ezáltal közelebb került a Formula–1es mérnökök által megálmodott 65 kilós versenyzőideálhoz.

„Bringásokkal is dolgoztam már együtt, és annyit mondhatok: Fernando nagyon erős, erősebb, mint valaha – jelentette ki a pilóta személyi edzője, Fabrizio Borra. – Többet már nem képes fogyni, mert ha megtenné, az már az izmai rovására menne, és azt egyáltalán nem akarjuk.”

A Formula–1-ben van minimum súlylimit, ennek ellenére az autót a lehető legkönnyebbre építik, hogy aztán a megfelelő helyekre súlyokat helyezzenek el benne, amelyek növelik a versenygép egyensúlyát. Most Alonso újabb három kilót „ajándékozott” a mérnököknek.

Érdekesség egyébként, hogy továbbra is téma a spanyol pilóta esetleges átigazolása a Ferrarihoz. Néhány hete az egyik olasz lap már azt is tudni vélte, hogy a Renaultpilóta 2011-ben megy a vörösökhöz. A híreket a Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore cáfolta, de nemcsak ő unja már a „banánt”, hanem a versenyző is, aki leszögezte: egyelőre kizárólag az előtte álló szezonra koncentrál, amit a francia csapat színeiben tölt. Bízik benne, ha az idén futamokat nyer, illetve harcolhat a világbajnoki címért, végre véget érnek a Ferrarival kapcsolatos kérdések és pletykák. Ami megcáfolhatatlan tény: Alonsónak 2010 végéig szól a szerződése a Renault-val, addig, amíg a Ferrari két pilótájának a maranellóiakkal.

Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
11 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
24 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
31 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
59 perce

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája