24 ÓRA

2009.01.26. 02:01
Címkék

Posza védései is kellettekPosza védései is kellettek

GÖRÖGORSZÁG. A legutóbbi három tétmérkőzésén 11 gólt öszszehozó Panathinaikosz támadósorát „nullázta le” Posza Zsolt, az Ergotelisz kapusa.

A kiscsapat ráadásul Diego Romano révén gólt is szerzett, így megszakította hatos nyeretlenségi, illetve négyes góltalansági sorozatát.

Gól a hosszabbításért

BELGIUM. A Mons-Bergen ellen legurított szabadrúgásból már a második percben megszerezte a vezetést a Genknek Tóth Balázs, mintegy bizonyítva, hogy megérte vele 2012-ig szerződést hosszabbítani. A „Buffalók” végül 2–0-ra nyertek, két vereség után győztek ismét, és feljöttek a tabella negyedik helyére.

Élre állt a Porto

PORTUGÁLIA. Az uruguayi Christian Rodríguez és az argentin Lisandro López góljával a Porto 2–0-ra győzött Bragában, és – mivel az eddig előtte álló Benfica és Sporting csak döntetlenre volt képes – a bajnokság felénél átvette a vezetést a tabellán.

Kilyukadt a háló

BRAZÍLIA. Noha a videobíráskodás Brazíliában sem engedélyezett, a hét végi Boavista–Botafogo (1–2) mérkőzés játékvezetője a szemtanúk szerint a televíziós felvétel alapján érvénytelenített egy gólt – egyébként helyesen. A riói állami bajnokság meccsén a vendégek szerezték az említett találatot, amelynél a labda a kapu mellé ment, ám kívülről, egy lyukon át utat talált a hálóba. A hazaiak tízperces tiltakozása közepette a bíró háromszor középre mutatott; akkor jött a televíziós segítség.

Inkább a braziloknál

ANGLIA. A Manchester United brazil ikreinek, Rafael és Fábio da Silvának van portugál útlevele is, ennek ellenére szülőhazájuk, Brazília válogatottjában szeretnének futballozni – derült ki Fábio minapi angliai nyilatkozatából. Annak idején Carlos Queiróz szorgalmazta szerződtetésüket az MU-nál, és most portugál kapitányként győzködi őket, hogy az ő csapatát válasszák – egyelőre hiába.

Anorthoszisz-vereség

CIPRUS. A 91. percben kapott góllal veszítette el Nagy Zoltán csapata, az Anorthoszisz az Omonia elleni rangadót. Helyi források szerint a vendégek döntő találatánál a magyar kapus nagyot hibázott, Aloneftisz labdája a keze között került a gólvonalon túlra.

Legfrissebb hírek

Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

Kosárlabda
19 perce

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
7 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
7 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
7 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
7 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
7 órája