Végre felszabadultan játszott

2009.01.25. 01:53
Címkék

Ami nem megy egyesben, az egyre jobban megy párosban: Szávay Ágnes már a nyolcaddöntőnél jár az orosz Jelena Vesznyina oldalán. A második fordulóban a cseh Iveta Benesovát és Barbora ZahlavováStrycovát győzték le esélyesként, gyenge kezdés és hősies fordítás, majd remek végjáték után 4:6, 6:4, 6:3-ra. Szávayék ellenfele a legjobb nyolc közé jutásért – várhatóan hétfőn – a szlovák Daniela Hantuchová és a japán Szugijama Ai lesz.

Régen győzött egymás után két mérkőzésen…

Ez jó érzés, ráadásul nemcsak győzni sikerült, a játék jól is ment, végre felszabadultan teniszeztem, sikerültek az ütéseim – mondta honlapján Szávay Ágnes.

Pedig az elején lassan lendültek játékba partnerével.

Igen, bár még mindig jobban kezdtünk, mint az előző körben a kínai páros ellen. Vesznyina az elején kissé elmaradt valós tudásától, de a végjátékban már mindketten jó megoldásokat választottunk, bátran elvállaltunk mindent.

Volt már elődöntős is Grand Slam-tornán. Ehhez képest mennyit ér most ez a nyolcaddöntőbe jutás?

Rengeteget jelent ez a siker, miután az utóbbi időben nem volt sok önbizalmam. Ha ebben a tekintetben sikerül magamra találnom, akkor szinte mindegy, hogy egyesben vagy párosban megyek néhány kört, mindenképpen ez lesz a év legfontosabb versenye.

Legfrissebb hírek

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
4 perce

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
26 perce

„Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon” – Fazekas Nándor 50 éves

Képes Sport
28 perce

„Semmi nem ér többet a családom jólléténél” – meccs közben rabolták ki Antony otthonát

Bajnokok Ligája
50 perce

Mocsi Attila dicsősége: száz meccs Rizében!

Légiósok
53 perce

Népsport: a nyolcezres csúcsok királya

Népsport
1 órája

Futófesztivál és futóturizmus Budapesten – pozitív egészségi és gazdasági hatásokkal

Atlétika
1 órája

Cáfolta válogatott szélsője távozását a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
1 órája