24 ÓRA

2009.01.25. 01:53
Címkék

Egyre előrébbEgyre előrébb

KERÉKPÁR. A Tour de San Luis királyetapján Kusztor Péter a harmincadik helyen végzett, ezzel összetettben tíz, míg a 47. helyen célba Cador Rida hat helyet javított. Az olasz Ivan Basso az etapon hatodik lett, összetettben pedig már ötödik. Eközben Ausztráliában, a Tour Down Underön Allan Davis harmadik szakaszgyőzelmét aratta, tovább növelve előnyét az összetettben, amelyben az amerikai Lance Armstrong a 29. helyen áll. Eredmények a 17. oldalon

Krajcsák a főtáblán

FALLABDA. Az amerikai Ben Oliner ellen 3–0-ra, majd a világranglistán 31. brit Joey Barrington ellen 3–1-re győzött Krajcsák Márk a New York-i 117 500 dollár összdíjazású verseny selejtezőjében, így a 32-es főtáblára került.

Történelmi vb Budapesten

KARATE. Először rendeznek Japánon kívül összkiokusinkaratevilágbajnokságot, Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában október 2. és 4. között. A verseny szombati sajtótájékoztatóján a vb nemzetközi fővédnöke, Rojama Hacuo kiemelte, a magyarországi vb-n egyesülnek első alkalommal a sportág másfél évtizede különvált irányzatai. A szervezők több mint ötszáz résztvevőre, ezen belül 28 magyar versenyzőre számítanak.

Iliász és Kovács a legjobb

VÁLASZTÁS. A tavaly junior Eb-t nyerő kardvívót, Iliász Nikolászt és a korosztályos és felnőttvilágversenyeken összesen kilenc aranyérmet szerző Kovács Saroltát választották 2008 legjobb juniorsportolójának az Uránia Nemzeti Filmszínházban megtartott Héraklész-gálán.

Sidi Péter győzött

SPORTLÖVÉSZET. A Győrben zajló Hungarian Open első napján a férfi légpuskások versenyében Sidi Péter gyengébben sikerült alapversenyt követően 104.5 kört lőtt a döntőben, és magabiztosan győzött. A nők között Miskolczi Julianna szétlövést követően második lett. Eredmények a 17. oldalon

Ferry és Buligina sikere

SÍLÖVÉSZET. A férfiaknál svéd, a nőknél orosz győzelemmel ért véget az antholz-anterselvai üldözéses világkupaverseny. Az urak 12.5 kilométeres távján Björn Ferry egy év után nyert újra az olaszországi városkában, míg a 10 kilométert teljesítő hölgyek csatájában Anna Buligina karrierje második vk-sikerét aratta. Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
1 perce

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa keretében

Tenisz
6 perce

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
17 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
41 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
49 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
54 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
59 perce

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
1 órája