Farkas várakozik

2009.01.24. 00:55
Címkék

„Mondja, hányadika van ma? Huszonharmadika? Akkor éppen négy hónapja szakadt el a keresztszalag a térdemben” – avatott be minket speciális időszámításába Farkas Balázs, aki saját előrejelzése szerint márciusban vagy áprilisban lesz újra játékra kész. Addig pedig maradnak a személyre szabott edzések, amelyeket a Dinamo Kijev szakmai stábjának egyik erre szakosodott tagja vezényel a 20 esztendős támadónak. A hosszú kihagyásból következik, hogy Farkas nem tartozik a januári átigazolási időszak legkapósabb játékosai közé – bár korábban utalt távozására, klubot legkorábban a nyáron válthat.

„Egyelőre annak örülök, hogy elkezdhettem a futóedzéseket, és bár még korántsem vagyok százszázalékos állapotban, szépen gyógyulok – adott helyzetjelentést magáról a háromszoros válogatott labdarúgó. – A regenerációban jelentős segítséget nyújt a Dinamo, az elmúlt hónapokban szinte végig Kijevben dolgoztam, s csak rövid időre tértem haza egyszer-egyszer. A csapat edzőtáborba utazott, ami engem csak annyiban érint, hogy a szokásos tréneremet egy másik szakember helyettesíti.”

Amikor a játékost arról faggatjuk, miként éli meg a futballmentes hónapokat, meglepő választ kapunk. Farkas, aki mellőzése miatt tavaly nyáron az ukrán kaland lezárását fontolgatta, megtalálta a történet pozitívumát:

„A korábbi és a jelenlegi helyzet között a legnagyobb különbség, hogy most legalább tudom, miért nem játszom.”

Legfrissebb hírek

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
16 perce

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
16 perce

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
29 perce

Már Los Angelesre is figyelve – kezdődik a torna-vb

Torna
38 perce

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
1 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
1 órája

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
1 órája