CSILLAGPOR

2009.01.24. 00:55
Címkék

„Erre nincs befolyásunk. Mi legfeljebb arra kérhetjük őket, hogy ne zajongjanak két poén között” – Novak Djokovics nem foglalkozik a szurkolók közti szerb–bosnyák bunyóval.Novak Djokovics nem foglalkozik a szurkolók közti szerb–bosnyák bunyóval.

„Akkor keresek valami jó helyet, ma ünnepelni fogok” – Fabrice Santoro családi ingyenvacsora-utalványt kapott utolsó Australian Openje végén – Melbourne bármelyik éttermébe.

„Persze – főleg amikor nyerek” – Andy Roddick válasza a felvetésre, hogy nagy élvezetet jelent-e egy Santoro-féle kiszámíthatatlan labdamágussal teniszezni.

„A csapatomból senki sem volt még ilyen helyzetben, úgyhogy keresek egy edzőt. Néha kell valami iránymutatás” – Ana Ivanovics már meg is találta a kiutat a hullámvölgyből.

„Az semmi, de az eredményeim is egyre jobbak” – Dinara Szafina válasza a megállapításra, hogy az utóbbi időben egyre jobb teniszező válik belőle.

Legfrissebb hírek

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
16 perce

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
16 perce

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
29 perce

Már Los Angelesre is figyelve – kezdődik a torna-vb

Torna
38 perce

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
1 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
1 órája

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
1 órája