Nehéz és ismeretlen volt

Még ha a magyarok szemszögé ből kicsit rossz utóíze is volt, eredményes verseny volt az idei Dakar-rali. Sőt, ha jobban belegondolunk – a második legeredményesebb. A hat egységből öt célba ért, s az autós mezőnyben Palik László 21. és Szalay Balázs 22. pozíciója a második legjobb magyar eredmény (2005-ben előbbi pilóta 18., utóbbi 21. volt), arról nem is beszélve, hogy a kamionos Szaller Zoltán tizedik helyénél nem volt jobb magyar eredmény…

Most mondhatnánk, ha nincs az az ominózus 12. szakasz (vagy legalább a zsűri másképp határozza meg a fix időket a szakasz félbeszakítása után), akkor lehetett volna ez sokkal fényesebb magyar siker is. Igen, ez így van, hiszen Palikék a verseny elejétől kezdve a szűken vett élmezőnyhöz tartoztak, sőt egy napig a top tíz tagjai voltak.

Igen ám, de ha nincs az a 12. szakasz (amely egyébként a gyári pilóták szerint is az egyik legnehezebb volt), akkor most nem a dél-afrikai Giniel de Villiers, hanem a spanyol Carlos Sainz a Dakar győztese, mert a kétszeres ralivilágbajnok azon az ominózus pályán borult fel, s búcsúzott el végleg a küzdelmektől.

Más kérdés, hogy mi történik akkor, ha a rendezők nem fújják le a Fiambala–La Rioja szakaszt a 175. kilométernél. Vajon hányan tudták volna teljesíteni? S mi lett volna, ha Szalay Balázs nem nyújtja be az ominózus írásbeli észrevételt (további harminc versenyző aláírásával), amely szerint nem tartja megfelelő mértékűnek a fix időt, amelyet azok kaptak, akik nem mentek végig a szakaszon. A zsűri egyik tagja azt nyilatkozta lapunknak: semmi sem történt volna, ha nincs beadvány, ők akkor is megváltoztatták volna az időeredményeket, hogy ne kerüljön hátrányos helyzetbe az a 38 páros, amelynek tagjai megoldották a feladatot, azokkal szemben, akik viszont nem. Vajon vigasztalhatja ez Palik Lászlót, aki abban a hitben folytatta a versenyt pénteken, hogy a 12. helyen áll az összetettben? S vajon hogyan lehet túllépni azon, hogy a fellebbezésért befizetett súlyos összeget visszakapta ugyan (amit akkor szoktak megtenni, ha valakinek igaza van), az eredményen azonban mégsem változtattak?

Egyáltalán, mi alapján döntöttek úgy a rendezők, hogy csütörtök délután négykor kiparancsolják az autósokat a pályáról?

Kérdések, amelyek egy részére tudjuk a választ, csak nem biztos, hogy el akarjuk fogadni. De ez is mindegy, hiszen az eredmény végleges.

Ami tény: a rendezők számára is ismeretlen volt a dél-amerikai helyszín, s bár a pályákat bejárták, elkészítették az itinert, nem tudták, milyen lesz ugyanez a terep a nyári hőségben. S bizony voltak olyan szakaszok, amelyek a forróság miatt felmelegedett homokban szinte járhatatlanok voltak. (A korábbi kiváló motoros, a sajnos tolószékbe kényszerülő spanyol Isidre Esteve Pujol navigátora elmondta, volt, hogy hat kilométert gyalogolt az autó előtt a finom

porhomokban, és rakosgatta a kocsi alá a homokfutókat…) Többször le kellett rövidíteni a pályákat az időjárási viszontagságok miatt, s néhányszor amiatt, hogy a szervezők úgy ítélték meg (jól vagy rosszul, ezen lehet vitatkozni), nem teljesíthető a szakasz.

Ami a sérüléseket és a baleseteket illeti, azokból sajnos az idén is bőven volt: egy motoros, a francia Pascal Terry életét vesztette a verseny során (ügyében jelenleg is tart a rendőrségi vizsgálat), egy másik, a spanyol Cristóbal Guerrero még mindig kómában van. Az utolsó szakaszon is történt baleset: Eric Vigouroux autójában tönkrement a fék, s nem tudott megállni az egyik kanyarban. A francia elcsapott egy nézőt, akit bár mesterséges kómában tartanak, nincs életveszélyes sérülése.

Az 500 induló közül 271 ért célba, ami az utóbbi Dakarokat figyelembe véve viszonylag magas szám. Ettől függetlenül igazat kell adnunk azoknak, akik a verseny utáni sajtótájékoztatón azt mondták: ez volt az utóbbi évek legnehezebb sivatagi show-ja…