Elmaradt visszavágás

November elsején, órákkal a Dunaszerdahelyi AC–Slovan Bratislava mérkőzés lefújását, továbbá a szlovák rendőrség amennyire érthetetlen, annyira brutális – és mára gyakorlatilag feledésbe merült… – rohamát követően a különböző internetes fórumokon már megjelent a lehetséges reváns időpontja: 2009. január 19., hétfő. Az esemény Magyarország és Szlovákia kézilabda-válogatottjának találkozója…

A „Ne bántsd a magyart!” drapéria mindenesetre már két órával a kezdés előtt a lelátón díszelgett, más kérdés, hogy nem sokkal később egy szlovák drukker ráterítette hazája lobogóját, így a feliratból csak annyi látszott: „Ne bánts a magy…” Nézőtéri körsétánk alatt kiderült, ezúttal egy szlovák sem akarta bántani a magyarokat, többek között azért sem, mert Eszéken egyetlen elborult agyú kommandós sem vonult fel. No meg azért sem, mert egyrészt a magyarok jóval többen voltak, másrészt a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split Európa-szerte rettegett huligánjain „edződő” – és a hírek szerint Budapestről hasznos, egyúttal megbízható információkat kapó – horvát rendőrökről és biztonsági emberekről lerítt, aki csak egy légynek is próbál ártani, akkora pofonra számíthat, amekkorát Erdei Zsolt szokott osztogatni ellenfeleinek. A különbség legfeljebb annyi, hogy Madárral ellentétben a rendfenntartók nem kesztyűs kézzel bántak volna a bunyózni vágyókkal…

Bevitt balegyenesekről és jobbhorgokról szerencsére nem érkezett jelentés, a békebeli hangulatot mindennél jobban jellemezte, hogy Magyarország és Szlovákia szövetségi kapitánya, valamint Császár Gábor kedélyes beszélgetéssel „melegített” a találkozóra. Ha hozzáfűzzük, hogy a rivális szakvezetőjét Heister Zoltánnak hívják, nem nehéz kitalálni, magyarul folyt az eszmecsere.

„Borzalmas, amikor egyesek politikát kevernek a sportba – mondta lapunknak Heister Zoltán. – Higgyék el, magyar ajkú szlovák állampolgárként tudom, mi a helyzet. A dunaszerdahelyi eset rettenetes volt, de azon a meccsen sok olyan ember is jelen volt, aki nem a futball miatt ment ki a stadionba. Sajnálatos az is, hogy abból a botrányból azok próbálnak tőkét kovácsolni, karriert építeni, akiknek semmi közük a sporthoz. Köztünk az égvilágon semmi probléma sincs, én gyakran látogatom meg magyarországi barátaimat, máskor ők jönnek hozzám, állítom, ha néhány politikus nem a saját népszerűségét hajhászná, semmi gond sem lenne. Persze én csupán egy egyszerű ember vagyok, de talán nem látom rosszul a dolgokat…”

Szlovákia – rövid – fennállása óta a válogatottat először világbajnokságra vezető tréner még azzal a megállapítással sem értett egyet, hogy a két nemzet együttesének összecsapása presztízsharc lesz.

„Ugyan már, ez a találkozó semmi másról nem dönt, mint hogy ki szerzi meg a továbbjutáshoz fontos két pontot – magyarázta a béke Nobel-díjra minden további nélkül felterjeszthető Heister Zoltán. – Az én csapatom még szokja a rangos világversenyek légkörét. Egy éve az Európabajnokságon vettünk részt, azóta sokat fejlődtünk, összerázódott a társaság, ám sok, nagyon sok munka vár még ránk. A világbajnokságon két győzelemmel rajtoltunk, így is terveztük, de a továbbjutásról, noha ez álmaink netovábbja, egyelőre nem ejtünk szót az öltözőben. S hogy mi lesz a meccsen? Az általunk rendkívül sokra tartott magyarok győzelemre törnek, de mi is igyekezni fogunk. Nagyon remélem, csak a pályán lesz csata.”

Ami azt illeti, ellenfél nem is akadt a lelátón: az 1500 magyar mellett legfeljebb százötven szlovákot számláltunk. A Himnusz alatt annyi magyarországi település zászlaja emelkedett a magasba, hogy azt itt lehetetlen felsorolni. Arról ellenben érdemes megemlékezni, hogy mielőtt a vetélytárs elvégezte volna a kezdődobást, a helyi szpíker határozottan felszólította a nézőket, hogy sportszerűen szurkoljanak, különben baj lesz… Apró szépséghiba, hogy ezt angolul mondta a mikrofonba, miközben egy horvát sláger bömbölt. Az utolsó dudaszót követően a szlovákok mosolyoghattak, miközben mi csak olyasfajta közhelyekkel tudtuk vigasztalni magunkat, mint az egy pont is több a nullánál, meg az nevet, aki a végén nevet. Azt persze így sem volt jó nézni, hogy ekkor több szlovák nevetett, mint magyar…Ennyit a visszavágásról.