Aranyszabály: Gazdálkodj ravaszul!

befejeződött a bajnokság, arra hivatkozva, hogy a csapat nem érte el az általa megálmodott célt, közölte, júniusra mégsem fizet. N. meséli, hogy ő tervezett edzéseket arra a hónapra is, de azon jó néhányan meg sem jelentek, akik mégis, azok is csak úgy tessék-lássék dolgoztak, és neki egy szava sem lehetett: megértette őket.

A két játékos tanúsága szerint ez annyira bevett gyakorlat, hogy amikor tárgyalnak a klubok vezetőivel, ők ki sem térnek ezekre a kérdésekre, legfeljebb cinkosan hunyorítanak, amikor a fizetség szóba kerül. A rémálom azonban a sérülés. Mindkét labdarúgó átélte már ezt: nem kaptak arra az időszakra semmit, azzal a cinikus indokkal, hogy nem jártak edzésre, ugyanakkor saját zsebből fizették a konditermet, a rehabilitációt és az injekciókat, hogy minél hamarabb visszatérhessenek a pályára. G. meséli, hogy a megállapodás része volt az étkezés biztosítása. Mondták, hova menjen a társaival együtt ebédelni, így is tettek, majd egy idő után a vendéglő tulajdonosa náluk érdeklődött, ki és mikor fizeti ki majd a számlát. Ők szóltak az elnöknek, aki megnyugtatta valamennyiüket, minden rendben lesz, addig is menjenek a másik étterembe, de egy idő után a történet ott is megismétlődött. Most ők szégyellik magukat, szinte bujkálnak, nem mernek belépni az éttermekbe, nekik kínos, holott ahogy mondani szokás, nem ők a hunyók az ügyben. Adódik a kérdés: miért nem hagyják ott a klubokat ezek a játékosok?

A válasz nem annyira egyszerű, mint amilyennek látszik. Egy fiatal labdarúgó örül annak, hogy a másodosztályban szerepelhet, itt esély nyílik számára a kiugrásra, egy idősebb pedig, aki már a civil életben is kezd gyökeret ereszteni, jó levezetési és mellékkereseti lehetőséget lát a játékban. Szóba kerülhet az összefogás is a kiszolgáltatottság ellen, ám erre még nem volt példa, és forrásaink szerint nem is lesz. Sokan úgy gondolkodnak, hogy ha sztrájkolnak, akkor bosszúból biztosan nem fizetik ki a nekik járó pénzt, ha járnak edzésekre, és kiállnak a mecscsekre, akkor talán mégsem vész kárba ez az összeg. Az más kérdés, hogy az edzések a komoly tartozások, a rengeteg be nem tartott ígéret árnyékában színvonalas szakmai igényeknek aligha felelhetnek meg, ám ezekben az esetekben ez elhanyagolható szempont. G. meséli, hogy amikor több hónapnyi hitegetés után felvetette a meccsek bojkottálásának lehetőségét, a tulajdonos elérzékenyülten hívta fel a figyelmét arra, hogy ez a sport szellemének a megcsúfolás lenne… Ugyanakkor hozzátette, még sehol sem tapasztalta, hogy bármelyik társa is szándékosan ellazsált volna egyetlen mérkőzést is, hiszen amint a játékvezető a sípjába fúj, a külvilág megszűnik, és amikor a játék kezdődik, mindenki győzni akar.

Minden illetékes hallgat, és becsukja a szemét

Kézenfekvő az a kérdés is, hogy miért éri meg egy vállalkozónak zsebből fizetni a futballistákat, és a válaszhoz meg kell tanulnunk helyi szinten gondolkodni. Íme, a példa: egy vállalkozó rendszeresen kap zsírosabb megrendeléseket az önkormányzattól, és ennek fejében szívesen forgat vissza valamennyit az önkormányzat által fontosnak tartott csapatba. Üzlet ez a javából, kéz kezet mos, az a lényeg, hogy lehetőleg mindenki jól járjon.

A legkisebb gond ebben a rendszerben az, hogy a játékosoknak és gyakran az edzőknek a fizetése egyenlő a kutya vacsorájával. Legfeljebb a sóhivatalba mehetnek reklamálni, olykor kénytelenek ígéretekkel jóllakni, és ha nem kapják meg, amiben megállapodnak, nyelnek egyet, beletörődnek, az élet pedig megy tovább.

Így…

Szövetség, illetékes hivatal becsukja a szemét, és az a jelszó, hogy nem jó, ami van, de legalább van.

Másként talán nem is létezne a magyar NB II.

Az amúgy profiként számon tartott NB II…