Árulják a Chelsea-t

2009.01.19. 01:41
Címkék

A tekintélyes angol The Times vasárnapi kiadása arab forrásokra hivatkozva közölte, Roman Abramovics képviselői Dubaiba, illetve SzaúdArábiába utaztak, hogy tárgyaljanak a Chelsea eladásáról. Az újság állítja, az egyik tárgyalópartner a szaúdi királyi család egyik tagja volt, de konkrét ajánlatról vagy biztos vevőről még nem tudni.

Korábbi információk szerint a gazdasági válság következtében jelentősen megcsappant az üzletember vagyona, ezért szabadulna a klubtól, amelynek becsült értéke 800 millió font körül mozog. Az orosz milliárdos 2003-ban 60 millió fontért vásárolta meg a londoni együttest, amely akkoriban 80 milliós adóssággal küszködött. Abramovics azonban fontszázmilliókat költve a világ egyik legjelentősebb csapatává formálta át a Chelsea-t, amely 2005-ben és 2006-ban is bajnokságot nyert. Sokan egyébként azt is jelzésértékűnek tartják, hogy a tulajdonos nem jelent meg a Manchester United elleni mérkőzésen, míg szombaton tizenöt perccel a lefújás előtt távozott, így lemaradt arról, hogy csapata vesztes helyzetből végül megverte a Stoke-ot.

A kékek gyorsan reagáltak a híresztelésekre, Peter Kenyon ügyvezető a hivatalos szurkolói fórumnak nyilatkozva cáfolta a lap értesüléseit: „Rengeteg spekuláció és pletyka látott napvilágot a Chelsea-vel és Roman Abramoviccsal kapcsolatban. Higgyék el, az ő nevében is beszélek, amikor azt mondom, a híresztelések megalapozatlanok, a Chelsea nem eladó. A tulajdonos sem most, sem korábban nem akarta eladni a klubot, jelenleg is ugyanolyan elhivatott, mint korábban.”

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
6 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
6 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
7 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
7 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
7 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
7 órája