Ijedtség után megnyugvás

2009.01.18. 06:28
Címkék

Hozta a kötelezőt Marseilleben a Vasas.

Nem megdöbbentő, hogy a magyar bajnok simán győzött a francia uszodájában, de ha megemlítjük, hogy gyakorlatilag 0–3-ról indulva tett így, ráadásul főzésre is alkalmas hőmérsékletű vízben, mindjárt érdekesebb és értékesebb a győzelem.

Történt, hogy az Eger december közepén ugyanitt „elszenvedett” döntetlenje csak elméletben késztette figyelemre a piros-kékeket, a gyakorlatban nem. A légiós Tromler Miklós nyitó góljára ugyanis gyorsan duplázott, majd triplázott a Marseille – hogy közben a szerencse markolta a kezüket az mellékes –, pedig a legelső támadás végén Hosnyánszky Norbert ötméteressel próbálkozhatott, majd az első szünet előtt Varga Dániel is, ám mindkét büntető kimaradt. Varga Dénes azonban a negyed vége előtt bebombázta az életben maradáshoz elengedhetetlen találatot, és beindult a gépezet. Ő maga és Kis Gábor is heves gólgyártásba kezdett, a többiek is betettek a közösbe ezt-azt – ki védett, ki szerelt, ki passzolt –, így az utolsó etapra már háromgólos előnnyel fordulhattak a mieink.

Ezt a remek védekezésre és Varga Dénes lövőkedvére alapozva eggyel meg is toldották – a harmadik ötméteres bement végre –, így mire a csoportrangadó elkezdődött, a Vasas már megtette a magáét: begyűjtötte a három pontot, azaz útban van a továbbjutás felé.

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péternek üzentek a szurkolók a szombati bajnokin

Légiósok
13 perce

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
35 perce

Dénes Vilmos: Mindig fontos lesz nekem a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
42 perce

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
1 órája

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
1 órája

Zachariassen megérte a pénzét: olvasóink szerint a norvég minden idők legjobb FTC-légiósa

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: winnipegi sikerével már sorozatban hét győzelemnél jár a címvédő Carolina

Amerikai sportok
1 órája

Tekvondó: Szentgyörgyi Veronika az első fecske

Utánpótlássport
2 órája