Felemás érzelmek

A fogadtatás királyi – mindegy, hogy valaki első lett vagy századik, a közönség ugyanúgy ünnepli (na jó, az argentinokat talán egy kicsit jobban). Síppal-dobbal, tán még nádi hegedű is akad a segédeszközök között, de van, aki a gyerekével integet – teljes eksztázisban rázogat egy egyéves körülit, ismerkedési célzattal. A versenyzők itt istenek! De legalábbis úgy viselkednek velük az argentin szurkolók.

De nem mindenki boldog. Palik László például egyáltalán nem az. Péntek este (már lapzártánk után) a zsűri súlyosbította a csütörtöki szakasz után kiosztott büntetéseket, s így a Nissan-pilóta a 12. helyről (ami az eddigi legjobb magyar eredmény lett volna) a 21.-re csúszott vissza az összetettben… Az üggyel kapcsolatban a tények a következők: a csütörtöki szakaszt a rendezőség 175 kilométernél félbeszakította, és a táborba irányította azokat a versenyzőket, akik még bent voltak a pályán. Palikék is közéjük tartoztak – de addigra már 38 autó teljesítette a távot. Kiosztották a büntetéseket, amelyet a szelektívet teljesítő Szalay Balázs nem talált megfelelő mértékűnek, ezért írásbeli észrevételt nyújtott be ezzel kapcsolatban, amelyet rajta kívül még további harminc versenyző aláírt, köztük a gyáriak is.

A zsűri felülvizsgálta korábbi döntését, és újabb büntetéseket osztott ki, amellyel az abszolút sorrendet is eléggé felforgatta. Körülbelül húsz versenyzőt érintett – és ahogy az ilyenkor lenni szokott, van, aki jól járt vele, van, aki nem.

„Írásbeli észrevételt nyújtottunk be, mert nem tartottuk fairnek, hogy csak egy órával kapott rosszabb időt az, aki nem teljesítette a szakaszt, mint az, aki a legrosszabb idővel teljesítette. – Nem kértünk semmit, csak hogy vizsgálják felül a döntést. Ez nem mások ellen irányult, a saját érdekeinket néztük, próbáltunk küzdeni azért, amiért megdolgoztunk” – mondta Szalay, aki így a 22. helyen végzett az összetettben, egy hellyel Palik mögött. Utóbbi pilóta természetesen rettenetesen csalódott volt, ezt nem tudta titkolni a célban, ezenkívül azonban csak annyit mondott – sem a történtekről, sem a versenyről nincs mondanivalója. Ehhez már nem tud mit hozzátenni. A navigátora valamivel beszédesebb volt…

„Nem volt fair ez a húzás Balázstól két nappal a verseny vége előtt. Csak azért nem fogalmazok keményebben, mert a testvérem az ő csapata versenykamionját vezeti. A lényeg: hozhattuk volna a nagy eredményt, amelyet valószínűleg még sokáig nem tudott volna felülmúlni senki. Legalább ezt méltányolnia kellett volna. A rendezőket sem értem, miért kell ilyen büntetéseket adni a saját döntésük után, amikor a pályán a másodpercekért, percekért küzdöttünk a riválisokkal. A záró nap élvezeti értéke a nullával volt egyenlő…” – mondta Darázsi, akit nem vigasztalt, sőt egyáltalán nem érdekelt, hogy így is ők a legeredményesebb magyar autósok. Azt mondta, számukra tulajdonképpen péntek este véget ért a Dakar, a szombati szakasz már csak szenvedés volt.

A történethez tartozik, hogy Palikék fellebbeztek a zsűri döntése ellen, úgyhogy az eredmény egyelőre nem végleges.

Ami a harmadik magyar autós párost, Liszi Lászlót és Fenesi Józsefet illeti, őket nem érték el a büntetések által vetett hullámok, mivel a verseny második felében elég nehéz helyzetben voltak, folyamatosan technikai gondok hátráltatták őket. Az utolsó két szakasz üdítő kivételnek számított – s amiért jöttek, megvalósították: célba értek a világ legnehezebb és leghosszabb terepraliversenyén. „Száz kilométert jöttünk az előttünk rajtoló porában, mert nem engedett el. A végére már azt hittem, megfulladok a portól. De az a lényeg, hogy itt vagyunk – számunkra ez a legfontosabb” – mondta Liszi, aki az 52. pozícióban fejezte be a versenyt.

A motoros mezőnyben nem sokkal azután ért célba Dési János, hogy Marc Coma megünnepelte második diadalát, s nem sokkal azelőtt, hogy az autós győztes Giniel de Villiers felugrott volna Volkswagenje tetejére csapattársaival és csapatfőnökével (tuti tetőcsere…) Szóval Dési magányos harcosként küzdötte végig a Dakart – végig kemény volt, végig űzte-hajtotta magát, többször is próbára téve, feszegetve saját határait. Aztán a célban ő is elérzékenyült… „A Dakar megtanított rá, hogy sohasem szabad feladni, amikor már azt hiszed, jártányi erőd sincs, még mindig vissza tudsz ülni, és húzni a gázt. Nem baj, hogy már vége, egyelőre nagyon utálom a sivatagot, biztos kell néhány hét, hogy megint szeressem” – mondta a pilóta, aki a 61. pozícióban teljesítette a távot, 2/1-re javítva az eddigi 1/0 arányt.

Az élet úgy hozta, hogy a legeredményesebb magyar egység a kamionosok közt induló Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor trió lett – az MAN-legénység a büntetések ellenére a 10. helyet szerezte meg.

„Pénteken felmászott a sportbíró a kamion lépcsőjére, és közölte, fényévekkel vezetjük a kategóriát, elég, ha szombaton már csak sétakocsikázunk. Aztán jött a feketeleves, az újabb büntetés. Mit mondhatnék? Nagyon csalódott vagyok” – mondta Szaller.

Így lett vége. Volt, aki ünnepelt, volt, aki csalódottan távozott. Az viszont tény, hogy két és fél héten keresztül mindannyian a saját teljesítőképességük határait feszegették, s hogy végül egy kivételével (a kamionos Darázsi Zsolt már a viadal első napjaiban búcsúzni kényszerült) minden magyar egység épségben, egészségben beért a célba.

Egy ilyen pokoli nehéz viadalon már ez is óriási eredmény.

S vasárnap újra átélhetik az érzést, hiszen Buenos Airesben óriási fieszta várja őket a célceremónián, amelyre több százezer nézőt várnak.