Eljutottak a csúcsra

2009.01.18. 06:28
Címkék
Küzdelmes mérkőzésen az utolsó pillanatokban döntötte el a három pont sorsát a Boltonban vendégeskedő Manchester United. Sir Alex Ferguson együttese remekül futballozik az elmúlt hetekben, s újabb győzelmének köszönhetően már az első helyen áll a Premier League-ben.

Túlzás nélkül állíthatjuk, igen langyosan kezdődött a Bolton–Manchester United bajnoki mérkőzés. Az első húsz percben talán csak Carlos Tévez megpattanó lövése keltett némi izgalmat, de Jussi Jääskeläinen könnyedén védte az argentin próbálkozását. Persze szórakoztatásban így sem volt hiány, a hazaiak új szerzeménye, Ariza Makukula nevetséges szabálytalanságért kapott sárga lapot: bár a labda már Edwin van der Sar kezében volt, a támadó felöklelte a „biztosító” Nemanja Vidicset. Ezt követően egy feltehetőleg erőteljesen ittas szurkoló úgy döntött, örökre kitiltatja magát az angol stadionokból: a pályára beszaladva United-sálat lengetett a kezdőkörben, mígnem az egy ideig csak bámészkodó húsz biztonsági megelégelte a show-t, s kivezették a némi ellenállást tanúsító „úriembert”.

Szerencsére ezt követően már a futballé volt a főszerep, bár először Fabrice Muamba személyében a Bolton veszélyeztetett, a folytatásban már a United akarata érvényesült. A „vörös ördögök” Cristiano Ronaldo és Anderson révén próbáltak gólt szerezni, s az aranylabdás portugálnak több lehetősége volt még a második félidőben is, de egészen az utolsó percig úgy tetszett, a parádézó Jääskeläinen túljár a vendégek eszén. A végén aztán megtört a jég, a Ryan Giggs passzából meginduló Tévez a tizenhatosra betörvén középre kanyarított, Dimitar Berbatov pedig nem szomorkodott azon, hogy egyedül árválkodik az ötös vonalánál, inkább a kapuba fejelt, s ezzel legalább hétfő estig a tabella élére juttatta csapatát. A bolgár rendkívül jól teljesít az utóbbi hetekben, az elmúlt négy bajnoki fordulóban már a harmadik gólját szerezte. A támadók mellett az MU védelméről is mindenképpen szót kell ejteni: a sérülésektől és eltiltásoktól tizedelt hátvédsor ezúttal is kapott gól nélkül zárt, így sorozatban a tizedik Premiership-meccsén sem kapitulált, amivel beállította a nagy rivális Chelsea bajnoki rekordját. Sir Alex Ferguson nemrégiben azt mondta, az elkövetkezendő időszak kiemelt fontosságú lesz a bajnoki versenyfutás szempontjából, így érthetően örömmel nyilatkozott a lefújás után.

„Természetesen ismét a végére hagytuk a döntést – lelkendezett a skót. – Úgy gondolom, jól játszottunk, de a Bolton nehéz ellenfélnek bizonyult, és a kapusa olyan jól védett, hogy már azt hittem, nem tudunk betalálni. December óta igen nehéz meccseink voltak, ráadásul Japánban is pályára léptünk, de most a Liverpool eredményétől függetlenül legalább hétfőig vezetjük a bajnokságot. Az elmúlt időszakot tekintve kijelenthetjük, hogy igen jól teljesítünk.”

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péternek üzentek a szurkolók a szombati bajnokin

Légiósok
11 perce

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
33 perce

Dénes Vilmos: Mindig fontos lesz nekem a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
40 perce

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
1 órája

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
1 órája

Zachariassen megérte a pénzét: olvasóink szerint a norvég minden idők legjobb FTC-légiósa

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: winnipegi sikerével már sorozatban hét győzelemnél jár a címvédő Carolina

Amerikai sportok
1 órája

Tekvondó: Szentgyörgyi Veronika az első fecske

Utánpótlássport
2 órája