Szívek szerelmese

„Mit húztál?”, „Tudtad?”, „Mi kinek nehéz volt?” Olyan régen járt már az ember egyetemre, hogy szinte élvezi, amint a vizsga után kilépő hallgatók izgatott hangon, a felelés maró, enyhe gyengeséget kiváltó érzésével a torkukban megpróbálják felkészíteni a még kint várakozó sorstársaikat. „Mi járatban?” – hangzik egy sokat próbált, kimunkált hang az iroda belseje felől, s már nincs kétség: Pavlik doktor vizsgáztat.

„Az a baj az élettannal, hogy konkrétumokkal van teli. Nem lehet mellébeszélni. Év közben tényanyagot adok át a hallgatóimnak, és a vizsgán azt is szeretném visszahallani. Aki tudja, az egy perc alatt túlesik a vizsgán, már meg is kapja az ötöst, aki nem, az hiába próbálkozik”

– ad villámjelentést a sportélettan lélektanáról Pavlik Gábor.

Harmincöt esztendeje dolgozik a TF-en

Aki látja, nehezen hiszi, hogy a vele szemben ülő művelt, kulturált, hat nyelven beszélő, a szeme sarkából mindent azonnal észrevevő, jó humorú, fehér köpenyben is igazi úriember alig két hét múlva 67 esztendős. Pedig annyi. Nyugodtan letagadhatná a felét, annyi energia sugárzik belőle. És ez itt a kulcskérdés! Pavlik Gábor 35 esztendeje dolgozik a TF-n (tekintsünk el e helyütt attól, mennyi névváltozáson esett át a legendás intézmény ez idő alatt) – hivatalosan sportorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán. Szakterülete a szív és az érrendszer, a keringés működése.

A céltudatosság a pólósok igazi titka

„Az én koromban a pályatársaim többnyire nyugdíjban vannak, esetleg fél munkaidőben tevékenykednek. Ha valaki teljes munkaidőben dolgozik, annak is legfeljebb egy, teljes embert igénylő állása van. Márpedig – esetemben – az egyetem mellett a vízilabda-válogatottnál ellátandó feladatok is teljes embert kívánnak. Tudom, most jön a kérdés: kinek a véleménye számított? Igazából az enyém. Most úgy érzem, nem fog menni a kettő együtt. Persze mást mond a feleségem, és mást mondanak azok, akik azt szeretnék, folytassam. Először kétezer-háromban, a barcelonai világbajnokságon, a görögök elleni elődöntő után éreztem, hogy valami gond van. Ne tessék semmi komolyra gondolni. Egy hosszabbításos meccs végén – amelyet a sírból hoztunk vissza – fel akartam állni, és megszédültem. Athén után teli voltam energiával, most nem érzem ezt, ezért mondtam, hogy nem vállalom. Bölcsebb nem provokálni a sorsot” – sorolja a visszavonulás mellett szóló érveket a tanár úr.

Nem lesz könnyű átvenni a feladatait a válogatottnál. 1983 óta a srácok rendre őt dobták be a vízbe (a vezetőség még padon ülő tagjaival együtt) a nagy győzelmeket követően, ugyanis azóta ő a válogatott keret orvosa. Nem volt nehéz a választás. Úszott, pólózott. A Fradiban Kásás Zoltánnal, Steinmetz Jánossal együtt. Ahogy kimászott a medencéből, máris új hivatását gyakorolhatta a csapat mellett. Az egyetemet már aktív élsportoló korában elvégezte, igaz, ez szinte alapkövetelmény az uszodák mindig különleges, varázslatos világában.

„Ne gondolja, hogy véletlen a sok doktori cím a vízilabdázók között. A sportág tradícióiból fakadóan eleve értelmiségi sportágnak tartják. Ennek azonban mélyebbre nyúlnak a gyökerei. Aki ugyanis ügyes, jól bánik, mondjuk, a kézilabdával, az már az iskolában kitűnik. Aki gyors, jó sprinter lehet, ha olyan az izomzata, az avatott szem hamar felfedezi. Ám ahhoz, hogy valaki igazából vízilabdázó legyen, céltudatos, kitartó munka szükségeltetik. Négy-öt évig csupán monoton úszás jut osztályrészéül. Aki nem bírja, ennyi idő alatt lemorzsolódik. Aki viszont kitartó, céltudatos, az élet más területein is az” – avat be a pólósok titkába a doki.

Doki. Lehet bármennyi címe, kitüntetése, titulusa – nem kevés bekeretezett oklevél mutatja Pavlik Gábor irodájában a falon, hogy a szoba gazdája nem akárki a szakmában –, a játékosoknak egyszerűen: doki. Aki mindenkinél többet tud a pólósok lelkivilágáról, akinek mindent el lehet mesélni. Őrzi a titkokat, s nem él vele vissza. Vannak kedvencei, persze hogy vannak. Ennyi idő alatt elkerülhetetlen. Mégis mindegyik, a keze alatt megforduló pólós a szíve csücske.

„Nem szoktam senkit sem kiemelni. Ha mégis muszáj, akkor Kásás Tamás, a Steinmetz fiúk és Benedek Tibor foglal helyet a szívem csücskében . Egészen apró kora óta ismerem mindegyiküket. Különleges helyzet, hiszen az előbbi három játékos édesapjával együtt pólóztam, és egészen bensőséges viszony alakult ki köztünk, Benedek Tibit pedig külön csodálom azért a méltóságért, ahogyan az egészen extrém feledékenység következtében adódó doppingügyét kezelte. Ráadásul az ő esete segített a kollektíva kialakulásában, hiszen a firenzei Európa-bajnokságot nélküle, s kicsit érte is nyerték meg a fiúk. Nem véletlenül skandálták a vízben kórusban a nevét a döntő után. S ha azt kérdezi, mi kellett ahhoz, hogy ez a társaság sorrendben háromszor is olimpiát nyerjen? Alapvetően három tényező: egyrészt tanult, művelt emberek, másrészt serdülőkoruk óta együtt játszik a csapat gerince, harmadrészt Kemény Dénes személye” – mondja a doktor úr.

A doktor urat nem csupán hatalmas szaktudása miatt lesz nehéz pótolni. Ő vezette a statisztikát a mérkőzéseken, amire Kemény Dénes jelentős mértékben támaszkodott. Most Mátéfalvy Csabán a sor, hogy Pavlik doktor beavassa a minden részletre kiterjedő statisztikakészítés rejtelmeibe.

Ha segítség kell, rá ezután is lehet számítani

„A statisztika általában nem mondott ellent annak, ami szemmel is érzékelhető. Bár például Kásás Tamás esetében a pekingi olimpián előfordult, hogy azt mondták, nem játszott jól. Azonban a statisztika feketén-fehéren bebizonyította, lehet, hogy hatalmas gólt nem lőtt, de sokszor szerzett labdát, előnyöket harcolt ki, gólpasszokat osztott. Vagy például a Montenegró elleni elődöntőben Dénes három hatnál megkérdezte: Szécsi Zoltánnak tényleg nincs még védése? Mondtam, hogy tényleg. Lecserélte, Gergely Pista parádésan védett, nyertünk, bejutottunk a döntőbe. Ott meg Szécsi állt be Gergely helyére. Az eredmény ismert” – mutat rá a statisztika fontosságára Pavlik Gábor.

Azért ez a visszavonulás nincs kőbe vésve.

„Hétfőn lementem a keretedzésre, úgy látom, van esély arra, hogy Londonban folytatódjon az aranyos hagyomány. Egyedül már biztos nem vállalom, de ha kell, segítek. A döntők utáni fürdőzések mélyen élnek bennem. Sydneyben volt idő levetkőzni, mert nagyon vezettünk, Molnár Papesz mégis behajította a papucsomat a vízbe, én meg óriási vetődéssel mentem utána, mert abba tettem a pénztárcámat, az órámat meg a szemüvegemet. A sevillai Eb-re nem vittem pótcipőt, és időm sem volt lerúgni, egész nap cuppogósban utaztam a buszon. Pekingben a vászonnadrágom telt meg vízzel, bravúr kellett, hogy a víz alatt beljebb húzzam a szíjat. Úgy néztem ki, mint aki fuldoklik. Az ismerőseim azt mondták, a lábtempóm nem a régi” – mosolygott hamiskásan a doktor úr, bár arra nem válaszolt, mit is mondana a felesége arra a hírre, hogy újra víz közelébe megy.