Kokainbárók hálójában

„Higuita a tizenhatoson kívülre futva csípett el egy előreívelt labdát, aztán könnyelműen cselezgetni kezdett. Kiprich megzavarta, a kapus átadását a felezővonalnál Garaba lefülelte. Azonnal visszaívelte a labdát a kolumbiai tizenhatoshoz, ott Perea éppen Bognár elé tette, a magyar középpályás pedig néhány lépés után 15 méterről, Higuita mellett a jobb sarokba gurított.”

A Nemzeti Sport 1990. június 3-i számában írta le így a Kolumbia válogatottját barátságos mérkőzésen 3–1 legyőző magyar válogatott első gólját. A hazájában csak El Locónak, Bolondnak becézett legendás kapus a Fáy utcai stadionban még nem sejtette, hogy három héttel később, a Kamerun elleni világbajnoki mérkőzésen szinte egy az egyben megismétlődik a jelenet: egyik tizenhatoson kívüli kalandozása során Roger Milla leszerelte, és az üres kapuba helyezett, a gól pedig a 2–1-re alulmaradó Kolumbia búcsúját jelentette.

S mint utóbb kiderült, egyúttal René Higuita világbajnoki pályafutásának végét. A futballista ugyanis hiába vállalta volna a játékot az 1994-es tornán, Francisco Maturana szövetségi kapitány nem őt, hanem Óscar Córdobát állította a válogatott kapujába.

A rettegett bandavezér vette szárnyai alá

A hivatalos magyarázat szerint azért, mert Higuita hét hónapos fogsága után nem volt játékra alkalmas állapotban, a nem hivatalos verzió azonban ennél sokkal súlyosabb okokra világított rá.

Kolumbiában a hatvanas évektől kezdett megerősödni a kokaincsempészésre specializálódott medellíni drogkartell, és a kilencvenes évekre az ország többi, kisebb bandájával együtt a világ kokainkereskedelmének 80 százalékát felügyelte. Ebben az időben vett új lendületet a bűnszervezetek felszámolását célzó tisztogató akció, amelynek során 1993-ban a világ legveszélyesebb drogbárójának tartott, összesen mintegy négyezer ember meggyilkolásáért felelős Pablo Escobart is lelőtte az elfogására létrehozott speciális rendőri egység. A Medellínben pénz- és lakásosztogatásai, templomalapításai miatt Robin Hood-i népszerűségnek örvendő bűnöző egyik nyílt támogatója és „barátja” pedig éppen Higuita volt. Ahogy Fernando Rodríguez Mondragón, a kolumbiai drogkereskedők és a futball kapcsolatának könyvet szentelő szerző megjegyezte: „Escobar volt Higuita második édesapja. Mindent megadott neki, házat, autót, drága utazást, mindent! Ha nem áll kapcsolatban vele, még szebb pályafutás várt volna rá.”

Megmentett egy kislányt, mégis börtönbe került

Például részt vehetett volna az 1994-es vb-n. Higuita azonban két évvel azután, hogy 1991-ben személyesen látogatta meg patrónusát börtöncellájában, közvetítőként segédkezett kiszabadítani egyik szövetségesének 11 éves lányát az emberrablók fogságából, a szolgálatért pedig ajándékként elfogadott 50 ezer dollárt a szülőktől, és ez nagy hiba volt. Az így kapott jutalom Kolumbiában túszejtésen való nyerészkedésnek számított, így hét hónapra előzetes letartóztatásba került (később felmentették). „Rossz barátai” miatt az ország vezetői nem tartották volna szerencsésnek, ha Higuita is képviseli a nemzeti színeket az Egyesült Államokban, a helyi titkosszolgálat főnökének indoklása szerint „nem vetett volna jó fényt Kolumbiára”.

Ám téved, aki azt gondolja, Higuita utólag átkozza a kényszerfogságot: „Életem legszebb hónapjait töltöttem a börtönben, ahol rengeteget tanultam az úgynevezett bűnözőktől, drogkereskedőktől és terroristáktól. Megismertem rabtársaim életét, és rá kellett jönnöm, milyen nemes lelkületű emberek valójában. A börtönviseltek harminc-negyven százaléka a korábbinál veszélyesebb állapotban hagyja el az intézményt, mert nem segítik őket abban, hogy felfedezzék saját értékeiket.”

Bűnszervezetek kezébe kerültek az élcsapatok

A labdarúgás nagy lázadója nem tört meg, és elképesztő megoldásaival a Deportivo Pereira játékosaként mind a mai napig, 42 évesen is szórakoztatja a szurkolókat – az angolok elleni 1995ös barátságos meccsen bemutatott „skorpióvédése” védjegyévé vált –, még ha néha néhány hónapra le is kell mondania róla aktuális csapatának: 2002-ben és 2004-ben is drogfogyasztáson kapták, mindkét esetben eltiltással bűnhődött tettéért. Hogy a „sötét oldallal” nem számolta fel minden kapcsolatát, kiderült abból a máig tisztázatlan 1996os támadásból is, amely során ismeretlen tettesek kisebb bombát dobtak medellíni házára.

De ne legyenek illúzióink, nem Higuita az egyetlen kolumbiai labdarúgó, aki összeköttetésben állt a bűnszervezetekkel. A nyolcvanas években a drogbárók rátették a kezüket az élvonalbeli klubokra is: a medellíni Atlético Nacionalt Pablo Escobar szponzorálta, a bogotái Millonariost egyik szövetségese karolta fel, míg az Américát a cali drogbanda vezetői, Gilberto és Miguel Rodríguez Orejuela vették pártfogásukba. Végül a kolumbiai játékosokra építő Nacional politikája bizonyult a legsikeresebbnek: a gárda 1989ben – Maturanával a kispadon, Higuitával a kapuban – megnyerte a Libertadores-kupát.

Szinte egyedülálló, hogy Maturana később a rivális drogbanda együttesét, az Américát is irányította. A furcsa lépésre a CNNnek William Soto álnévvel bemutatkozó titkosszolgálati informátor adta meg a magyarázatot: „Részt vettem olyan megbeszélésen, amelyen a kokainbárók arról tárgyaltak, be kellene vonni az edzőt is az üzelmekbe, végül azonban elvetették az ötletet. Hiába, rettenetesen tisztelték.”

Soto azt is elárulta, a drogbárók egymás között rendeztek olyan titkos meccset élvonalbeli játékosokból álló alkalmi csapatokkal, amelyen kétszáz kiló kokain volt a tét. De a kolumbiai labdarúgás árnyaival kapcsolatban Francisco Santos, a bogotái El Tiempo újságírója fogalmazta meg legjobban az igazságot lapja 1990. augusztus 26-án megjelent számában: „Ne tagadjuk, a kolumbiai labdarúgás felvirágoztatása a drogkereskedők pénzéből és korrupt rendszerének segítségével valósult meg.”

Ami a folytatást illeti: Santost 1990. szeptember 19-én ismeretlen elkövetők elrabolták, és nyolc hónapig fogságban tartották…