JÁTÉKOSSORSOK

2009.01.15. 23:06
Címkék

Temzeparti óriáskerékre. Vasárnap nagyon jó hangulatú meccs vár ránk, az Upton Parkba, a West Ham Unitedhez megyünk. Ugyanannyi pontunk van, igaz, mi két meccsel kevesebbet játszottunk. Örülök, hogy már egyáltalán nem fáj a lábam, alig várom, hogy pályára léphessek!”

Megfigyelők a lelátón, új lehetőség előtt

Első idei bajnokijára készül Szélesi Zoltán. A francia második ligában szereplő Strasbourg péntek este a Dijonnal találkozik. A védő előreláthatólag a kezdőben kap helyet, s ennek most a szokásosnál is nagyobb jelentősége lehet, a nézőtéren ugyanis játékosmegfigyelők is helyet foglalnak.

„Fontos meccs lesz a pénteki, mert továbbra is a feljutásért harcolunk – mondta Szélesi Zoltán. – Emellett a karrierem szempontjából is lényeges lehet ez a találkozó, ugyanis egy angol csapat megfigyelői is ott ülnek majd a lelátón. A szigetországból és Hollandiából keresnek a legtöbben, de egyelőre még nem tudom, lesz-e igazi lehetőségem. Még két hét van az átigazolási időszakból, kapkodni tehát nem kell. Ráadásul akkor sincs baj, ha itt maradok, elég nagy motiváció a feljutás is, amire van esélyünk. Itt csak az edzővel van problémám, aki nem boldog, ha meghívnak a válogatottba, de pozitívum, hogy rendszeresen játszat. Ha úgy alakul, megnézem, mi szól a kérő mellett, és megfontolt döntést hozok.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
6 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
6 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
7 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
7 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
7 órája

Jamie Vardy góljával nyert a Cremonese, de a Lecce 96. perces győztes gólja miatt a kiesőzónában maradt

Olasz labdarúgás
7 órája

Megvédte a címét a Perugia a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik