A fejesspecialista

Legutóbb akkor láttam, amikor szép komótosan elropogtatta egy szentendrei cseresznyefa termését. Akkoriban még rendszeresen bejárt a szerkesztőségünkbe, cikkeket írt, hogy aztán egyik pillanatról a másikra eltűnjön. Mit csinált az elmúlt években?Legutóbb akkor láttam, amikor szép komótosan elropogtatta egy szentendrei cseresznyefa termését. Akkoriban még rendszeresen bejárt a szerkesztőségünkbe, cikkeket írt, hogy aztán egyik pillanatról a másikra eltűnjön. Mit csinált az elmúlt években?

Szerencsére jó irányba fordult az életem – mondta Kardos József. – Több iskolában testnevelést tanítok, s emellett gyerekekkel foglalkozom. Megtaláltam a helyem.

Azt akarja mondani, hogy lemondott az edzősködésről?

Felnőtt szinten le. Eszemben sincs újra házalni, könyörögni, kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, s mint egy vándorszínész az országot járni. Elegem lett a megaláztatásokból.

Ilyen keserves élményei vannak a magyar futballból?

Az nem kifejezés! Dolgoztam több csapatnál, Komáromban például bajnokságot nyertem a kilencvenhét-kilencvennyolcas szezonban. Örült mindenki a városban, felkerültünk a másodosztályba, hogy aztán néhány hónap múlva elfogyjon a pénz, eltűnjenek a támogatók. Akkoriban elhunyt a polgármester, eltemettük Czibor Zoltánt, így meghalt a futball is. De nem adtam fel, mentem tovább. Volt olyan klub, amelyiknél a kocsmáros fizette ki a béremet, és persze olyan is akadt, ahol egy fityinget sem kaptam. Nem hiszi el, de szerződést szinte sehol sem írattak alá velem, kezet fogtunk, hátba veregettek, jó munkát kívántak, és akkor rúgtak ki, amikor éppen kedvük volt. Ehhez ragaszkodjak, ehhez a megalázó helyzethez?

Úgy hangzik, mintha a világ összefogott volna ön ellen.

Nem akarom sajnáltatni magam. Tanultam, szakedzői diplomát szereztem, van A-licences papírom, mégsem mondhatom, hogy mindent megtettem volna a siker érdekében. Nem mindig éltem úgy, ahogy azt a sport megköveteli. Voltak évek, amikor a munkahelyről, az edzésekről nem hazasiettem, hanem bulizni vagy kocsmába. Ez van. Már nem tudom meg nem történtté tenni ezt, csupán a fejemet verhetem a falba, hogy hány évet eltékozoltam az életemből. Tudja, az is igaz, hogy az ember igazán akkor fontos, ha sikeres, ha sok pénzt keres – ha ez egyik pillanatról a másikra megfordul, elszáll, elillan a jólét, a népszerűség, akkor már nincs szükség rá...

Egyedül él?

Szerencsére találtam egy csodálatos asszonyt, Andreát, és az ő hatéves Máté fiát, velük élek, nagy-nagy harmóniában. Sokat köszönhetek nekik, mellettem voltak a legnehezebb időszakban is, amikor állásom és pénzem sem volt. Nem titok, próbálkoztam sok mindennel, egy időben írtam a Nemzeti Sportba, aztán klímaszerelőként is dolgoztam, de nekem mindig a futball volt a legfontosabb.

Hihetetlen, hogy hány és hány korábbi klasszis, kedvenc kezdett mélyrepülésbe civil élete során. Ön meghatározó játékosa volt az Újpestnek és alapembere az eddigi utolsó vb-szerepléssel büszkélkedő Mezey György-féle válogatottnak.

Mondom, amíg sikeres az ember, reflektorfényben van, könnyen jön minden. Aztán...De hagyjuk, hangsúlyozom, én is hibás vagyok, hogy szinte a nulláról kellett újrakezdenem az életemet.

Ezért is csodálkoznak sokan, hogy miért éppen önt választották be az MLSZ kötelékébe. Miért Kardos József lett ifjabb Albert Flórián, Pisont István, Bene Ferenc és Szapor Gábor társa a holland Wilco van Buuren utánpótlás-igazgató csapatának a tagja?

Azért, mert úgy gondolták, hogy megfelelő vagyok a feladatra. Ahogy tudom, több jelölt közül választottak ki, magam is átestem néhány rostán, többször is beszéltek velem. Hol Jámbor Lászlóval, hol Wilco van Buurennel találkoztam, és ezek után esett rám a választásuk. Büszke vagyok, hogy bíznak bennem, és hogy jelentős feladatot kaptam.

Pontosan mit?

Afféle specialista leszek. Egyelőre az U15-ös válogatottnál dolgozom, Gabala Krisztián mellett, de ha átadják a telki edzőközpontot, akkor mindennapos elfoglaltságom lesz. Nekem kell a különböző korosztályos játékosokat megtanítanom fejelni és védekezni. S mielőtt újra megkérdezi, miért éppen én, erre azt mondom, én voltam itthon az egyik legjobban fejelő hátvéd!

Sokan és sokszor elmondták a véleményüket itthon a holland „hatalomátvételről”, és több hazai szakember is azzal érvelt, igenis jók a magyar edzők, minek nekünk külföldi tréner. Mit gondol erről?

Azt, hogy amióta szakma lett az utánpótlás-nevelés, nálunk becsődölt ez az iparág. Amíg voltak grundok, és sok gyerek akart futballozni, évről évre akadt közöttük tehetség. Aztán a világ egyre tudatosabb módszerekkel foglalkozott a srácokkal, itthon pedig félpénzért dolgoztatták azokat a trénereket, akik kénytelen-kelletlen munkát vállaltak az utánpótlásban. Aki csak tehette, felnőttcsapathoz menekült, mert ott többet kereshetett. A hollandok is húsz évvel előttünk járnak, örüljünk, hogy tanulhatunk tőlük.

Akkor mondja meg, mit tanult eddig azokból a beszélgetésekből?

Egy szakújságot is teleírhatnék a hallottakkal. Jámbor László, Wilco van Buuren vagy épp Erwin Koeman sok tényezőre hívta fel a figyelmemet, amelyek gyarapítják a tudásomat, legyen szó helyezkedésről, támadásfelépítésről, taktikáról, kondícióról.

Említette, a hollandok is húsz évvel előttünk járnak.

Ön tagja volt annak a válogatottnak, amely 1984-ben világbajnoki selejtezőn kettő egyre győzött Rotterdamban. Akkoriban a magyar válogatott vezette az európai ranglistát.

Mezey György kitalált egy olyan tolódásos játékrendszert, amellyel megelőzte a korát, és ehhez rálelt a megfelelő emberekre. Emlékezzen csak, milyen magas, erős védőink voltak, Róth Antal, Nagy Antal, Garaba Imre és mögöttük én. Középpályásaink értették a játékot, csatáraink pedig életveszélyesek voltak. Ráadásul megtanultunk győzni. Senkitől sem féltünk.

Csak Irapuato ne lett volna, a szovjetektől kapott hat gól...

Az 1986-os világbajnokságot megelőző másfél hónapos felkészülés gyakorlatilag tönkrevágta a csapatot. Már sokan és sokszor elmondták, nincs itt titok, nincs tésztaügy, nincs semmi. Egyszerűen nem kellett volna magaslati edzőtáborozáson részt venni, Mexikóban délben negyven fokban edzeni, nem kellett volna minket elzárni a világtól, egyágyas szobákba rakni. A szovjetek elleni meccsen már a bemelegítésbe majdnem belehaltunk. Érdekes, de a mai napig erről kérdeznek az emberek, azt tudakolják, nem feküdtünk-e le a szovjeteknek. Én meg mindig azt mondom erre, úgy utáltuk őket, hogy a világ kincséért sem tettünk volna ilyet.

Mostanában már nincsenek megélhetési gondjai?

Összeszedtem magam, és ahogy mondtam, tanítok több helyen, és például edzője vagyok az Olympiakosz, tizenhét évesekből álló magyar utánpótláscsapatnak. Ráadásul itt van ez a nagy lehetőség, amit kaptam az MLSZ-től. Jövőre ötvenéves leszek, ami megrémít egy kicsit, de a gyerekek között örökifjú marad az ember, nem igaz?