Kerítések fogságában

Ki tudta pihenni magát az első nap után? Nehéz volt visszaszokni a sátrazásra? Ki tudta pihenni magát az első nap után? Nehéz volt visszaszokni a sátrazásra?

Elég nehéz – alig aludtam valamicskét, akkora zaj volt a táborban. Este melegem volt, reggel fáztam, szóval nem megy egyik pillanatról a másikra a ráhangolódás. De ez is a Dakar sajátossága, hogy az embernek át kell állítania a ritmusát – egy-két napon belül biztosan sikerülni fog.

Ha ilyen sok a kényelmetlenség, mi az, ami mégis újra meg újra idehozza az embereket?

A kihívás. A mi sportágunkban a Dakar a legnagyobb verseny, a táv teljesítése – főleg ha az ember még jó eredménnyel is büszkélkedhet – jelenti a legfőbb motivációt sokak számára, így nekem is.

Hogy ment a vasárnapi szakasz?

Egészen jól, bár egyszer eltévedtem. A fák között megállt a por, fogalmam sem volt, merre kell menni, de nem voltam ezzel egyedül, úgyhogy percekig csapatostul bolyongtunk a kerítések között – utóbb kiderült, a rossz oldalon –, s nem találtuk a kaput, amelyen viszszamehettünk volna a pályára. Szerencsére megláttuk David Casteu-t, aki híresen jól tájékozódik, s beálltunk mögé. Ő vezetett rá bennünket a helyes útra. Egyébként az előző napihoz hasonlóan ez a szakasz is nagyon gyors volt: százötvennelszázhatvannal mentünk, és ez még nem a maximum volt, csak nem akartam kockáztatni.

Elfáradt?

Nem, de ez nem is baj, mert miközben ez a szakasz alig több mint kétszázharminc kilométeres volt, holnap több mint hatszáz vár ránk, úgyhogy tartalékolni kell az energiákat. Ráadásul ez még mindig csak a harmadik nap…