A népszerűség előnye és átka

Eindhovenbe szerződése elején álomszerűen alakult a karrierje, nyomban a kezdőcsapatban találta magát, gólpasszokat adott, gólokat lőtt, bajnoki címet szerzett, és nem tagadja: ekkor elkényelmesedett.

„Huub Stevensnél ez biztosan nem fordul többet elő. Amikor a nyáron hazamentem Magyarországra, mindenki a tenyerén hordott, úgy viselkedtek velem, akár egy kiskirállyal. Bevallom, nehéz volt feldolgozni a népszerűséget, törvényszerű volt, hogy ezt követően júliusban és augusztusban a játék sem ment úgy, ahogy szerettem volna. Lelkileg összetörtem, a legrosszabbul talán a dánok elleni válogatott meccsen játszottam, de nem nyugodtam bele, a meccs után hajnali négykor felhívtam a menedzseremet, és megkérdeztem tőle, mit rontottam el…”

Dzsudzsák Balázs talpra állt. A 22 éves középpályás egy hétközi eindhoveni edzésen ébredt rá végleg, mit is jelent a profi világ. Az átlagnál érzékenyebb játékos rossz hangulatban érkezett a tréningre, és az egymás közti játéknál egyszerűen besokallt. Bedurrant az agya, belerúgott mindenkibe, társai nem győzték kapkodni a lábukat, mire a tréninget követően a pályaedző odalépett hozzá, és odasúgta neki: „Végre, Balázs, március óta nem láttalak így edzeni.”

Dzsudzsák Balázs azóta ismét játszik a PSV-ben.

A siker titka, hogy sokkal többet kell inni

Huub Stevens mostanában nem kiabál annyit az edzéseken.

Az utóbbi hónapokban nem megy a PSV-nek, a közelmúltban éppen ezért a holland edző egy négy pontot tartalmazó kérdőívet osztott ki az öltözőben (Te mindent megteszel a sikerekért?; Miben kellene változtatnia az edzői teamnek?; Mit kellene tennie a csapatnak?; Miért van ez a rossz széria?), amelyet név nélkül kellett kitölteniük a labdarúgóknak.

Az eindhoveni öltöző hangulatáról árulkodik, hogy a szigor ellenére volt olyan játékos, aki a harmadik kérdésre azt írta: „Talán többet kellene inni…”

Dzsudzsák Balázs sem fogta vissza magát.

„Őszintén leírtam, hogy a szakmai stáb talán túlzásba viszi a szigort. Nem a katonaságnál vagyunk, márpedig az edzéseken senki sem mer egy jóízűt nevetni. Amikor Huub Stevens elolvasta, egy szót sem szólt. Pedig sejthette, hogy én írtam, mert angolul csak én és Andreas Isaksson válaszolt a kérdésekre.”

Időközben újra fogadóórává vált a beszélgetés.

Újabb csoport érkezett, szinte sorban álltak Dzsudzsák Balázs aláírásáért, egy-egy közös fotóért.

Az eindhoveni Roma kávézó táblájára nyugodtan ki lehetett volna írni: „Ebben az órában Dzsudzsák Balázs osztogat autogramot.”