Utazás az ismeretlenbe

Az utolsó pillanatok a rajt előtt. Feszült várakozás, már mindenki indulna. Persze, tudják, hogy mindennek megvan a maga rendje, hogy először a technikai és adminisztratív ellenőrzésen, aztán a versenyzői eligazításon kell túl lenni, s csak utána jöhet a száguldás, de ők autózni, motorozni szeretnek, a többi csak „szükséges rossz”.

A versenyzői eligazításon már tűkön ülnek – talán azért is, mert emlékeznek az egy évvel ezelőttire, amelyen ahelyett, hogy az első szakasz trükkös részeire figyelmeztettek volna, bejelentették: terrorfenyegetettség miatt törlik a viadalt…

Szerencsére most nincs ilyen kellemetlen bejelentés, Étienne Lavigne, a verseny igazgatója – mintha a gyerekeihez beszélne – óvatosságra int, hogy mindenki igyon eleget, mert a rekkenő hőségben nő a kiszáradás veszélye, hogy vigyázzanak a nézőkre és egymásra. Utóbbit mondani sem kell, a Dakar azon kevés versenyek egyike, amelyen, ha valaki elesik, a következő biztosan megáll, és segítséget hív, mert tudja, a következő napon vele is megtörténhet ugyanez, s akkor ő is mások jóindulatára bízza magát. A Dakar egyik törvénye: segíts a bajbajutottakon! Péntek este (otthoni idő szerint éjszaka) ünnepélyes rajtceremónia – nehéz megsaccolni, hány néző kíváncsi rá, de sokan vannak, elég ha megemlítjük, hogy csak az adminisztratív és technika ellenőrzések során 60 ezernél is többen voltak kíváncsiak a mezőnyre.

A helyiek elkötelezettségéhez és lelkesedéséhez kétség sem férhet. Ez is más lesz, mint Afrikában. Nézői pontokat jelöltek ki a szakaszokon, amelyekre sok érdeklődőt várnak, míg a Szaharában egy-egy kóbor tuaregen kívül száz kilométereken keresztül senkit sem láttak a pilóták.

Más lesz ez a verseny, s mégis ugyanaz. A kihívás, a feladat szempontjából legalábbis mindenképpen. A legtöbben már tudják, mire számíthatnak, de vannak, akiknek új lesz az élmény (az autósok 20, a motorosok 40, a quadosok 63 százaléka első Dakarjára készül).

„Az embernek ahhoz van szüksége a legtöbb lelkierőre, hogy az első Dakarját teljesítse – mondta Palik László, aki hetedszer rajtol a viadalon. – Folyamatosan menni, nem aludni, áthatolhatatlan terepeket leküzdeni. Úgy érzem, a mi első teljesített Dakarunkon csak a bátorságunkon múlt a sikerünk. Ma, több mint százezer versenykilométerrel a hátunk mögött, teljesen más célok motiválnak. Persze ebben is megvan a kockázat: a sebesség. Gyorsabbak vagyunk, mint évekkel ezelőtt, s emellett kreatívnak is kell lenni, hiszen ez az egyetlen olyan autós szakág, amelyben teljesen ismeretlen pályákon zajlanak a versenyek.”

Palikot, csakúgy, mint a tizedik Dakarjára készülő Szalay Balázst, a legjobb húszba várjuk a végén, s ezen a viadalon már ez is nagy eredmény lenne, mivel a gyári csapatok nagy erőkkel képviseltetik magukat, s helyi pilótákból is van bőven, akik mind ütőképes technikával (s nem utolsósorban helyismerettel) vágnak neki a viadalnak.

„Már kezdődhetne… Túl vagyunk a kötelezőn, jöhet a verseny” – mondta Szalay, akire a mezőny többi tagjával együtt rendkívül gyors szakasz vár a nyitó napon. Afféle bemelegítés lesz ez, ráhangolódás.

Persze csak azoknak, akiknek ez még nem sikerült, Liszi László csapata például szereléssel kezdett, mielőtt még beállt volna a zárt parkolóba. A vadonatúj tank szivárgott, s a kocsiban bokáig ért az üzemanyag. „Nekünk ez volt az első akadály, s tartok tőle, hogy nem az utolsó” – mondta Liszi, előrevetítve az eseményeket. Szemernyi gondterheltség nélkül tette, hiszen tudja, ez az, amire egész évben készült.

S már csak néhány óra választ el mindenkit a nagy kaland, a pokolian nehéz versengés kezdetétől: szombat reggel 5 órakor az első motoros nekivág a 9574 kilométeres versenytávnak.