A külföld most szóba sem jött

2008.12.30. 00:05
Címkék

Míg korábban előszeretettel utaztak a diósgyőriek külföldre, például Ciprusra edzőtáborozni, mostanság az anyagiak nem teszik lehetővé a külhoni felkészülést. Azaz marad a hazai pálya. Mint Farkas Gábor technikai vezetőtől megtudtuk, az együttes tagjai január 5-én, hétfőn találkoznak, s az orvosi vizsgálatot követően kezdődik a munka. Sisa Tibor vezetőedző játékosai január 17-én, szombaton részt vesznek az Abaújszántói VSE által szervezett teremtornán, amelynek a miskolci Városi Sportcsarnok ad otthont, majd január 19. és 24. között Tiszaújvárosban edzőtáboroznak. A DVTK a tervek szerint első felkészülési mérkőzését január 20-án Jászberényben játssza, az NB II-es Ceglédi VSE lesz az ellenfele. Január 24-én Tiszaújvárosban a szintén második vonalban szereplő Jászberénnyel találkozik a csapat, 27-én pedig a Mezőkövesd lesz a vendége, majd január utolsó napján a rimaszombatiak következnek. A felkészülési találkozók sora február 3-án a Baktalórántháza elleni hazai meccsel zárul, hiszen február 7-én és 14-én már Ligakupa-kötelezettsége van a társaságnak. Ugyancsak diósgyőri hír, hogy DVTK-ajándékbolt nyílt Miskolcon a Metropol Üzletház első emeletén.

Legfrissebb hírek

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
13 perce

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
30 perce

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
34 perce

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
59 perce

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
1 órája

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
1 órája

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik