Alonso átülhet a Ferrariba

2008.12.29. 15:35
Címkék
Izgalmas történetekkel állt elő a milánói La Gazzetta dello Sport és a torinói La Stampa: előbbi szerint Fernando Alonso 2011-től a Ferrari alkalmazottja lesz, utóbbi tudomása szerint pedig a mexikói Carlos Slim nemcsak tárgyal, hanem meg is vette már a Honda csapatát.

Egyik érdekesebb információ, mint a másik. Hírnek egyelőre nem minősítenénk a milánói La Gazzetta dello Sport és a torinói La Stampa értesülését, de hogy fontos dolgokról van szó, az biztos. A rózsaszín újság szerint Fernando Alonso a Ferrari pilótája lesz 2011-től, a balközép napilap szerint pedig Carlos Slim veszi meg a Honda eladásra kínált csapatát.

Persze egyik világgá kürtölt sztori mögött sincs megerősítés (sőt Slim cáfolta az értesülést), maximum arra utaló jelek. A Gazzetta sztorija alapján a kétszeres világbajnok spanyol egyelőre titkos szerződése négy évre szól, de hogy mikortól, az egy záradéktól függ. A cikk szerint ugyanis Kimi Räikkönen 2008 első harmadát leszámítva vergődött, ezért a Ferrari óvatosan közelít a jövőhöz, és el van szánva arra, hogy ha a finn képtelen lesz újra legjobb formáját hozni, akkor már 2010 előtt felbontják a szerződését. Ha a jobbik verzió jön be, és Räikkönen jövőre megint versenyképes lesz, 2010 végén akkor is jöhet Alonso, hiszen a finn és Felipe Massa kontraktusa is lejár akkor. Illik az összeesküvés-elméletbe, hogy Alonso csak egy évvel toldotta meg a Renault-nál eredetileg szilveszterkor lejáró szerződését, azaz egy szezon múlva szabad lehet, ráadásul a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a napokban sejtelmesen nyilatkozott róla, mondván, igazi bajnok és még fiatal is.

Az egészet perspektívába helyezi ugyanakkor a sportnapilap egy nappal korábbi összeállítása. Az évértékelőben Alonso lett az év pilótája azzal az indoklással, hogy szeptembertől egy átlagos, bár javuló géppel több pontot gyűjtött, mint bárki más, és ha Ferrariban ült volna, ő nyerte volna meg a világbajnokságot… A másik történet a gazdasági világválság miatt az F1-ből menekülő Honda által elhagyott csapatról szól, amelyet a világ második leggazdagabb embere, Carlos Slim nézett ki magának. A mexikói állítólag meg is egyezett a japánokkal a szimbolikus egydolláros vételárban, és már az is biztosnak tűnik, hogy Jenson Button mellett Slim egyik cége, az Embratel által szponzorált Bruno Senna lesz a másik pilóta, és nem Rubens Barrichello. Slim tervezett éves költségvetése 300 millió dollár.

Legfrissebb hírek

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
18 perce

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
21 perce

Férfi kézilabda-vb: a fehéroroszok is szabadkártyát kértek

Kézilabda
37 perce

Férfi vízilabda BL: magabiztos győzelemmel zárta a negyeddöntős kört a címvédő FTC

Vízilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

Kosárlabda
1 órája

Újabb nevek az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
2 órája

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2 órája

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik