Elveszett, meglett, rajtol

Legutóbb (2007-ben) elveszett a sivatagban, és több mint egy teljes napot rostokolt valami tüskés bokor gyér árnyékában, miközben mellette olyan szédítő sebességgel húztak el a még versenyben lévők, hogy alig tudta szemmel követni őket. Homokvihar volt reggel, sokan kiestek, így a „dögszállító” (vagy ahogy elegánsabb nevén nevezik: a roncsokat összeszedő gyűjtőkamion) nem ért oda, ahol ő vesztegelt.

Kiszolgáltatott helyzetben volt, vagy ötször telefonált a rendezőknek. A pálya végén járt, néhány tucat kilométerre a tábortól, mégsem tudott odaérni. Éhes és szomjas volt, fázott. Arra gondolt, itt felejtették ennek a hatalmas sivatagnak a kellős közepén – vagy ha a szélén, az se túl nagy segítség... Aztán jött egy helikopter, a motorját kötélre akasztották, és a magasba emelték, és őt is elvitték a táborig, ami nagy megnyugvást jelentett számára.

Bizonyította, az emberi tűrőképesség hatalmas

S hogy mi történt ezután? Dési János ahelyett, hogy örökre megutálta volna a sivatagot vagy magát a Dakart, még jobban beleszeretett. Azt mondja, ez a kaland arra volt jó, hogy megtudja, ezt is ki lehet bírni, hogy a teljesítő- és tűrőképesség határait eléggé ki lehet tolni.

„A Dakar mindig is nagy álmom volt – s az is maradt. Azután meg pláne, hogy legutóbb nem sikerült teljesíteni. Továbbra is az a véleményem, hogy ez a terepmotorozás csúcsa, ami a műfaj kedvelői számára különleges motivációt jelent” – mondta Dési, aki egyedülimagyarként tagja lesz annak a 234 tagú motorosmezőnynek, amely megméreti magát az idei Dakaron. Argentínában és Chilében – merthogy a két délamerikai ország ad otthont az idei sivatagi show-nak. (Köztudott, a tavalyi Dakart terrorfenyegetettség miatt törölték, s a rendezők nem akartak kockáztatni, ezért nem mennek az idén sem Afrikába.)

Az egyetlen, amitől tart, átkelés az Andokon

Ami Désit illeti, szerinte ugyanolyan kihívást jelent majd a dél-amerikai viadal, mint a korábbiak – két héten keresztül a motoron ülni, nos, ez bármilyen talajtípuson emberpróbáló. Annyival talán mégiscsak könnyebb lesz, hogy több a fejlett település, hogy van bankautomata, amelyhez az ember akkor megy oda, amikor csak akar, s hogy minden táborhely nagyváros közelében lesz. De azért persze nem marad el a magányos motorozás sem a nagy semmi kellős közepén.

„Az egyetlen, amitől félek, hogy át kell kelnünk az Andokon. Száz kilométert kell megtenni háromezer méter fölötti magasságban, ahol igen alacsony a levegő oxigéntartalma. A motor is biztosan megérzi, de arra is kíváncsi vagyok, én hogyan bírom tüdővel. Remélem, azért valahogy csak átvergődöm rajta.”

Egyedül motorozik majd, ami abból a szempontból plusznehézséget jelent, hogy nem lesz senki, aki megáll segíteni, ha fel kell állítani a motort a süppedős homokban, ha gondja van, egyedül kell megoldania a sivatagban. A táborban azonban megoszthatja az élményt, mivel indul egy romániai és egy szerbiai fiú, Gyenes Emanuel és Schagmeister Gábor, akik mindketten hasonló cipőben járnak, mint Dési.

„Az a tapasztalatom, hogy a verseny elején még nem nagyon segítenek a vetélytársak, a pihenőnap után már meg-megállnak, nyilván úgy gondolják, aki addig eljutott, megérdemli a segítséget. A Dakarral kapcsolatban egyébként nem ért meglepetés: azt kaptam, amire számítottam. Nagyon nehéz verseny, és nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Először is azon kell túltenned magad, hogy két héten keresztül nem tudsz pihenni. Hogy sátorban fekszel le, füldugóval, hogy a folyamatos zaj az idegeidre megy. Talán ezt bírom a legnehezebben. A legutóbbi Dakaron épp akkor estem ki, amikor már úgy éreztem, meg tudom csinálni, amikor már csak egy nehéz nap volt hátra.”

Az a fránya technika... Vannak problémák, amelyeket meg lehet oldani (ezek Désinek sem jelentenek gondot), de vannak, amelyekre lehetetlen megoldást találni egyedül a sivatagban, megfelelő alkatrészek nélkül. Désinek most is Kőhalmi Zoltán segít majd a táborban, akinek hathatós közreműködésével (konkrétan amíg a versenyzők pihentek, ő szerelt) Varga Ákos kétszer is célba ért. Ami az autósnak a navigátor, az a motorosnak a szerelő.

Az idén extrán sokat készült a kalandra

„Az idén extra felkészülést végeztem, sokkal többet edzettem, mint két évvel ezelőtt: heti ötször voltam fitneszteremben, és kétszer motoroztam. Indultam az enduro országos bajnokságon – második lettem az E1-es kategóriában –, és rajthoz álltam a hatnapos világbajnokságon is. Ott hassal »levettem« egy fát, és mivel féltek, hogy belső vérzésem van, kórházba szállítottak. Szerencsére nem történt nagy baj, úgyhogy folytattam a felkészülést a Dakarra.”

Családja, azon belül is természetesen az édesanyja nagyon aggódik Désiért. Féltik, de megértik. És persze alig várják, hogy esténként (hajnalonta, reggelente...) megcsörrenjen a telefon, és jelentkezzen a fiuk – az ég áldja meg azt, aki feltalálta a műholdas telefont...