Trombetta ment, majd jött

2008.12.23. 00:43
Címkék

Néhány nappal azután, hogy a CFR Cluj vezetősége megköszönte Maurizio Trombetta vezetőedző munkáját, már meg is találta az olasz szakember „utódját” – Maurizio Trombetta személyében…

A furcsa esetre nehéz magyarázatot találni, a 46 éves tréner menesztését ugyanis román és olasz értesülések alapján már világgá kürtölte a sajtó, és úgy tetszett, az ősszel a Bajnokok Ligájában vitézkedő kolozsvári klub már bőszen keresi az olasz helyére lépő új vezért. Ehhez képest mindenkit meglepett Iuliu Muresan elnök hétfői megjegyzése, amely s z e rint: „Kilencvenöt százalék az esély arra, hogy továbbra is Trombetta irányítja a csapatot. Erről telefonon már őt is tájékoztattam.”

Bár a CFR hivatalosan nem erősítette meg az edzőkeresésről szóló korábbi híreket, Boros Miklós kolozsvári sportújságíró lapunknak elmondta: a városban mindenki tisztában volt vele, a Pászkány Árpád tulajdonos vezette egyesület több elismert szakvezetőt is megkörnyékezett. Az első számú kiszemelt az ukrán Oleg Protaszov volt – az ő szerződtetése már Trombetta őszi kinevezése előtt is szóba került –, a 2005-ben a Steaua Bucuresti élén jól teljesítő, jelenleg az orosz első osztályba frissen feljutott Kubanyt irányító volt futballistával azonban nem jutottak zöld ágra a felek. Ezen a ponton a CFR az ősszel a temesváriak kispadján ülő ifjabb Dusan Uhrinnal vette fel a kapcsolatot, s állítólag meg is egyezett volna a cseh trénerrel, ha nincs Romániában egy rendelkezés, amely tiltja, hogy egy edző ugyanabban az idényben, egyazon osztályban két csapatnál dolgozzon – nyárig pedig nem akartak várni. Felvetődött még az olasz Paolo Di Canio és az argentin Diego Simeone neve is, de a tapogatózás itt sem vezetett eredményre.

Maradt hát a „régi jó” Trombetta, akinek egyes hírek szerint csak akkor van esélye túlélni a tavaszt, ha a bajnokság 4. helyén álló együttessel megismétli a legutóbbi duplázást, vagyis megszerzi a bajnoki aranyat, s a Román Kupában is az élen végez.

Legfrissebb hírek

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
15 perce

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
7 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
7 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
8 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik