Már közösek az álmaik

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.12.23. 00:43
Címkék
Egy éve készülnek együtt, a jégen és a mindennapokban is egyre inkább megértik egymást. Már mindketten nagyon várják, hogy nemzetközi versenyen is bemutatkozhassanak – január közepén Helsinkiben, az Európa-bajnokságon mindenkinek bizonyítani akarják: jó jégtánckettőst alkotnak.

Hogyan találtak egymásra?Hogyan találtak egymásra?

Hoffmann Nóra: – A két évvel ezelőtti világbajnokságon Maxim anyukája, aki az egyik edzőnk is, beszélgetett a tréneremmel, Nagy Sándorral arról, hogy Maxim és én jó párosok lennénk. Akkor még Elek Attilával táncoltam, így természetesen semmi sem lett belőle. Aztán azonban mind a ketten pár nélkül maradtunk...

Az ön történetét ismerjük, de Maxim miért maradt egyedül?

H. N.: – Nem nagyon jöttek ki egymással a hétköznapokban, és ez egy idő után a jégen is éreztette hatását.

Maxim Zavozin: – Az pedig nagyon fontos, hogy minden téren megértsük egymást a partnerünkkel. Nórival nagyon jó együtt dolgozni, hasonlóan merész álmaink vannak, és a munkánkat segíti, hogy a mindennapokban is sokat vagyunk együtt, és támogatjuk egymást.

H. N.: – Amikor Magyarországon vagyunk, én fuvarozom Maximot mindenhová, megismertettem a családommal, a barátaimmal. Ha Moszkvában vagyunk, Maxim édesapja istápol bennünket, ha pedig Amerikában készülünk, Maxim a főnök ebben a tekintetben.

Hogyan bírják az állandó utazgatást?

M. Z.: – Szinte vég nélküli pörgés az életünk, de nem baj, ezt szeretjük!

H. N.: – Persze hogy fárasztó, ám olyan jó érzés, hogy mindenütt van valaki, aki velünk foglalkozik, aki nekünk tart edzéseket. Minden edzőnktől mást kapunk.

A végeredmény pedig szépen csillogó érem lehet valamelyik világversenyről…

H. N.: – Ne szaladjunk ennyire előre! Ahogy Maxim is mondta, merész céljaink és álmaink vannak, ám egyelőre a bemutatkozásunkra készülünk. H e l sinkiben, az Európa-bajnokságon először lépünk együtt jégre világversenyen. Mindkettőnket ismernek már a bírók, de együtt még nem láttak minket. Meg kell ismerniük, aztán majd…

M. Z.: – …aztán majd lépkedhetünk előre. Korábban egymás ellen versenyeztünk, mindketten dobogósak voltunk a junior-világbajnokságokon, most pedig együtt pályázunk a világversenyek érmeire.

A három programjuk közül különösen a kűrjük formabontó. Kinek az ötlete volt, hogy modern zenére fussák a szabadon választott programot?

M. Z.: – A japán Takahasi Daiszuke tavaly a rövid programját hiphop zenére futotta, és amikor először láttam, elámultam.

Rögtön tudtam, ez kell nekünk!

Mindhármunknak Nyikolaj Morozov az edzője, ezért nem volt túl nehéz dolgunk.

H. N.: – Valami újat akartunk, olyat, ami eltér a megszokottól. Nehezebb

modern zenére táncolni, hiszen gyorsabb a tempó, és tényleg jól kell tudni táncolni.

Azért, hogy minden tökéletesen menjen, Nyikolaj tanácsára a Broadwayre jártunk táncórákra, és azt hiszem, jó úton haladunk afelé, hogy a kűrünk olyan legyen, amilyet megálmodtunk.

Legfrissebb hírek

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
13 perce

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
33 perce

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
1 órája

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
2 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
2 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik