Ivica Kostelic visszatért

2008.12.23. 00:43
Címkék

Hét esztendővel ezelőtt az aspeni műlesikló Vk-versenyen robbant be az elitbe Ivica Kostelic. Testvére, Janica akkoriban már ünnepelt sztárja volt a havas cirkusznak – a báty, úgymond, később érett be, és akkoriban úgy tűnt, olyan magasságokba emelkedhet, mint Janica. Ivica Kostelic ugyanis szenzációsan menetelt a Világkupában, egyre-másra nyerte meg a szlalomversenyeket, és a 2001–2002es idényben is ő vehette át a legjobbnak járó serleget a szakági Világkupában. Egy esztendővel később a finn Kalle Palander mögött a második helyen fejezte be műlesiklásban a 2002–2003-as szezont. Az ünneplés azonban nem sokáig tartott, hiszen ez volt egyben az az esztendő is, amelyben utolsó műlesikló-győzelmét aratta – 2003 decemberében a Madonna di Campiglió-i szlalomot nyerte meg. Itt Ivica Kostelic megrekedt. Sérülések és egyéb okok miatt sokáig nem tudott a dobogó tetejére állni, s bár 2006-ban még felmutatott egy szuperkombinációs győzelmet Reiteralmban, ilyesmire azóta sem futotta erejéből. Egészen hétfőig. Alta Badiában ugyanis szenzációs síeléssel lett első a műlesiklásban, ráadásul a szakág jelenlegi két legjobbját, a francia Jean-Baptiste Grange-t és az osztrák Benjamin Raichot szorította le a dobogó alsóbb fokaira. És ami ennél is fontosabb: az olaszországi két nap során viszszanyerte régi énjét.

Legfrissebb hírek

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
17 perce

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
7 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
7 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
8 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik