Crosby megelőzheti Jágrt

2008.12.23. 00:43
Címkék

Az Észak-amerikai Professzio nális Jégkorongliga hétfő hajnali játéknapján csupa keleti győzelem született. Nem nagy ügy, mondhatnánk, hiszen két párban egymás ellen játszottak a keletiek, a másik kettőben pedig kiváló formát mutató csapatok vertek meg ebben a szezonban nem a régi fényükben csillogó nyugati alakulatokat. Az Atlanti-óceánhoz közel eső főcsoportot vezető Boston a régi magyar futballdicsőséget idéző, könynyed 6–3-mal intézte el a nyugaton utolsó St. Louist, csak itt nem Hidegkuti Nándor tripláját, hanem a cseh David Krejci három gólpasszát ünnepelték leginkább a vendégeknek szurkolók.

A Florida 3–0-val küldte haza a Coloradót. Itt egy másik cseh hokist, a kapus Tomás Vokount tapsolták meg a leginkább.Joggal, 23-ból 23 lövést fogott meg. A két keleti csúcsderbi egyike sem ért véget a rendes játékidőben, s mindkettő egyaránt 3–2es végeredményt hozott. Montrealban a Carolina a finn Tuomo Ruutu góljával győzte le hosszabbításban a Canadienst, a bivalyerős – jelenleg négy csapat áll az ötből playoffot érő helyen, igaz, több nem is állhatna – Atlanti-csoport rangadóján a New Jersey szétlövésben verte meg a Philadelphiát: Jamie Langenbrunner és Travis Zajac is betalált Antero Nittymaki kapujába, míg a másik oldalon csupán Mike Richards tudott túljárni Scott Clemmensen eszén. A nap legfontosabb eseménye azonban nem a jégpályához, hanem egy szavazáshoz kötődik: bár még több mint két hét van hátra az All Star-találkozóig, Sydney Crosby beállította a csúcsot – 1 020 736-an szavaztak rá eddig, ugyanannyian, mint 2000ben Jaromír Jágrra.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Egyetlen pontot sem adtak ingyen Szombathelyen

Kosárlabda
13 perce

Belső utazás, sakkjátszma, versenyló legyőzése – Rakonczay Gábor tíznapos sikere

Csupasport
16 perce

Edző, játékosmenedzser, akadémiavezető és BL-nagykövet is lett a 2016-os Eb-hősökből

Magyar válogatott
34 perce

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
1 órája

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
8 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
8 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
9 órája
Ezek is érdekelhetik