Vasárnapi vereség

2008.12.22. 06:34
Címkék

A szombati két remek siker után a vasárnapi folytatás már nem sikerült jól Bor Barnának az első nyílt világbajnokságon Levallois-ban. A sztárok sokaságát felvonultató viadalon a háromszoros U23-as Európabajnok magyar versenyző a negyeddöntőben a lengyel Grzegorz Eitel ellen mérkőzött, akit korábban már egyszer legyőzött. Ezúttal azonban Eitel örülhetett, míg Bor rendkívül szomorúan értékelt a vereséget követően.

„Biztos érmet jelentő helyzetben hibáztam – mondta elkeseredetten Bor Barna. – Szinte végig taktikusan, jól dolgoztam, mégis beforgatott, és ipponra estem. Tízből kilencszer legyőzném a lengyel dzsúdóst, sajnos most nem sikerült. Mindenféleképpen érmet akartam, nekem állt a zászló.”

A Bort legyőző Eitel az elődöntőben kikapott a nehézsúlyú világbajnok, olimpiai harmadik Teddy Rinertől, aki hazai pályán a döntőben sem hibázott, és egy jukóval verte meg a háromszoros világbajnok orosz Alekszandr Mihajlint.

Legfrissebb hírek

Vb-2026: Harry Kane szerint véget érhet az angolok hatvanéves sikertelensége

Foci vb 2026
29 perce

Tour de France: Valter Attila bekerült a hivatalos matricás albumba

Kerékpár
39 perce

Révész Attila: Benn maradunk jövőre is

Labdarúgó NB I
50 perce

WNBA: még várni kell Juhász Dorka visszatérésére

Kosárlabda
1 órája

Megvan a Mohamed Szalah vezette egyiptomi vb-keret

Foci vb 2026
1 órája

Roland Garros: volt játékostárs irányítja Djokovics edzői stábját

Tenisz
1 órája

Darts: újabb játékos nyerte meg első PDC-tornáját; megszületett az idei legrosszabb körátlag

Egyéb egyéni
1 órája

Korcsolyasport: elnököt is választanak a küldöttek

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik