Sikerre siker, lesre les

2008.12.22. 06:34
Címkék
Az egy-egy gólt, illetve gólpasszt jegyző Alex Del Piero, valamint a sorozatban negyedik bajnokiján eredményes Amauri vezérletével a Juventus Bergamóban is nyert, és továbbra is tapad az éllovas Internazionaléra.

Ha valaki netán felháborodott volna azon, hogy szombat este mekkora lesgólt adott meg a játékvezető az Internazionalénak (amellyel nyert is az éllovas), megnyugtatásként elmondhatjuk, nem újdonság az ilyesmi a Serie A-ban – mindjárt másnap érkezett az újabb bírói baklövés, csak ezúttal a Juventus előrejutását segítendő.

„A mérkőzés lefújása után megnéztem a felvételeket, és igen, les előzte meg a gólunkat. De ezzel együtt megérdemelt győzelmet arattunk” – ismerte el Claudio Ranieri, a Juve edzője, s minthogy a szóban forgó találat az első – megadott – volt az Atalanta elleni találkozón, megállapítható: a játékvezető jelentősen befolyásolta az eredmény alakulását, még ha Ranierinek igaza is van a siker jogosságát illetően.

Miután a torinóiak túlélték az Atalanta kezdeti rohamait (Cristiano Doni és Sergio Floccari is gólt szerezhetett volna), érkezett a már említett találat: a lesről induló Marco Marchionni centerezését követően a tisztázni igyekvő Garics György rossz ütemben csúszott be, a labda így „megérkezett” Del Pieróhoz, aki közelről a hálóba passzolt. A Juve 34 éves klasszisa kisvártatva gólpasszt adott Nicola Legrottagliénak – szögletből –, vagyis ismét főszerepet vállalt csapata sikerében, igaz, kivételesen nem mondhatta el magáról, hogy ő a meccs legöregebb gólszerzője; nem, mert a második félidő elején a csereként pályára lépő, itt-ott már őszülő és terebélyesedő Christian Vieri (35) szépített, megszerezve 142. gólját a Serie A-ban – a 260. bevetésén.

Hogy a hajrához érkezve ne legyenek kérdőjelek, arról Amauri gondoskodott, aki sorozatban a negyedik bajnokiján volt eredményes, és már 11 gólnál jár. A Juve pedig tapad a cél felé robogó Internazionaléra, Ranieri együttese a legutóbbi tíz összecsapásából csupán egyet nem nyert meg a Serie A-ban – éppen az Inter ellenit (0–1).

Legfrissebb hírek

Vb-2026: Harry Kane szerint véget érhet az angolok hatvanéves sikertelensége

Foci vb 2026
30 perce

Tour de France: Valter Attila bekerült a hivatalos matricás albumba

Kerékpár
40 perce

Révész Attila: Benn maradunk jövőre is

Labdarúgó NB I
51 perce

WNBA: még várni kell Juhász Dorka visszatérésére

Kosárlabda
1 órája

Megvan a Mohamed Szalah vezette egyiptomi vb-keret

Foci vb 2026
1 órája

Roland Garros: volt játékostárs irányítja Djokovics edzői stábját

Tenisz
1 órája

Darts: újabb játékos nyerte meg első PDC-tornáját; megszületett az idei legrosszabb körátlag

Egyéb egyéni
1 órája

Korcsolyasport: elnököt is választanak a küldöttek

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik