James mégsem távozik?

2008.12.22. 06:34
Címkék

LeBron James az idény kezdete óta nemcsak a Clevelandben mutatott pazar játékával hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy nyíltan beszélt szerződése 2010-es lejárta utáni terveiről. Elsősorban a New York Knicksről mesélt meglehetősen nagy lelkesedéssel, még sajtótájékoztatót is tartott a Madison Square Gardenben, ahol a Cavaliersszel járt alapszakaszbeli meccsen.

Kapott is ezért kritikákat, de egyrészt visszautasította bírálóit (Charles Barkleyt nemes egyszerűséggel lehülyézte), másfelől pazarul játszott, játszik csapatában, amely 26 meccsből 22-t megnyert, s ezzel a Boston Celtics után a második legjobb a ligában. Éppen a Cavs formája miatt kezdett el James azon gondolkozni, hogy nem várja ki a következő idény végét és a szabadügynökséggel járó hercehurcát, hanem már egy évvel korábban, 2009 nyarán dönt sorsáról.

„Ezt az idényt végigjátsszuk, aztán az eredmények ismeretében átgondolom a helyzetet. Nyitott vagyok mindenre, fel kell mérnem a lehetőségeimet – mondta James. – Eddig mindig jó döntést hoztam pályafutásommal kapcsolatban, s most sem akarom elszúrni. Nagyon jó a csapat, sokkal többet fejlődött a játékunk, mint amit remélni mertem. Most már látom értelmét a szerződéshoszszabbításnak.”

James 2006-ban három idényre szóló, 43 millió dollár értékű szerződést kötött a Cavaliersszel, a megállapodás része a 2010–2011-es szezonra szóló opció, ez évad alatt James 17.4 millió dollárt kereshet.

Bár James nem lépett pályára a legutóbbi játéknapon, így is voltak pazar egyéni teljesítmények. Az oaklandi Jamal Crawford 50 ponttal segítette a Warriorst a Charlotte 110–103as legyőzésében, míg a miami Dwyane Wade 43-at dobott a New Jersey ellen 106–103-ra megnyert meccsen. Kobe Bryant 41-ig jutott Orlandóban, de a Lakers így sem tudta legyőzni a Magicet. A Los Angeles ezzel egymás után másodszor kapott ki.

Legfrissebb hírek

Roland Garros: volt játékostárs irányítja Djokovic edzői stábját

Tenisz
22 perce

Darts: újabb játékos nyerte meg első PDC-tornáját; megszületett az idei legrosszabb körátlag

Egyéb egyéni
24 perce

Korcsolyasport: elnököt is választanak a küldöttek

Téli sportok
50 perce

Tíz év után újra magyar győzelem a kerekesszékes ITF Touron

Tenisz
59 perce

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
1 órája

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
1 órája

Fiatalpercek: Szűcs Tamás nagyszerű játékkal zárta az idényt

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: ketten is elhagyják a junior női kardcsapatot

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik