Felemás pontrablás

2008.12.22. 06:34
Címkék
Döntetlennel zárult az Arsenal–Liverpool rangadó, és emiatt talán a „vörösök” boszszankodhatnak jobban, hiszen majdnem fél órán keresztül emberelőnyben játszhattak, mégsem sikerült megszerezniük a győztes gólt. Az Arsenal részéről Cesc Fabregas sérülése és Emmanuel Adebayor kiállítása okoz fejfájást Arsene Wengernek.

A Liverpoolnak két nagy hiányzója is volt az Arsenal elleni rangadón. A „kismilliomodik” térdszalagsérülésével bajlódó Fernando Torres játékát még nem kockáztatták, és a vesekőműtétjéből lábadozó Rafa Benítez sem tudott leülni a kispadra; Sammy Lee pótolta a spanyol szakembert, aki telefonon folyamatosan instrukciókat adott segítőinek.

Az esztétikusnak éppen nem nevezhető szürke mez, vörös nadrág párosítást viselő (a játékvezető szerint a szürke nadrág és sportszár ütközött volna az Arsenal fehér alsójával) vendégek Steven Gerrard lövésével kezdték a találkozót, de Manuel Almuniának nem okozott gondot a próbálkozás, ahogyan a másik oldalon Pepe Reina is könnyen fogta Emmanuel Adebayor fejesét. Robin van Persie lövésénél viszont már tehetetlen volt a spanyol kapus; a holland mellel levette Samir Nasri harmincméteres passzát, majd befordult a büntetőterületre, lerázta magáról Jamie Carraghert, és 13 méterről az elvileg gyengébbnek számító jobb lábával a kapu bal oldalába lőtt.

A hazaiak kevesebb mint húsz percig örülhettek a vezetésnek. A félidő hajrájában Álvaro Arbeloa a saját térfeléről indította Robbie Keane-t, aki csúnyán faképnél hagyta Johan Djourout, és a svájci védő hiába loholt a támadó után, a „húszmillió fontos ember” két pattanás után a kapuba bombázott, majd kezét a füléhez tartva ünnepeltette magát az őt minden labdaérintésénél kifütyülő londoni közönség előtt. Az egyenlítő gól felrázta a Poolt; Gerrard előtt nagy lehetőség adódott, de a csapatkapitány hét méterről csúnyán fölébombázta Dirk Kuyt passzát.

A szünet előtt tovább sokasodtak az Arsenal gondjai: Xabi Alonso belépője után Cesc Fabregas megsérült, és ki sem jött a második félidőre, amely vendéghelyzettel kezdődött, de Almunia bravúrral védte Lucas lövését. Nem sokkal később folytatódott az „ágyúsok” kálváriája, egy csúnya belépő után Emmanuel Adebayor megkapta második sárga lapját, így a folytatásban már csak az öltözőben izgulhatott társaiért, akik végül nélküle is kitartottak. Az Arsenal ellen idegenben utoljára 2000 februárjában diadalmaskodó „vörösök” verhetik a fejüket a falba, mivel nem tudtak élni a lehetőséggel, ezért hétfő este a Chelsea győzelme esetén ismételten az élre állhat.

Legfrissebb hírek

Vb-2026: Harry Kane szerint véget érhet az angolok hatvanéves sikertelensége

Foci vb 2026
29 perce

Tour de France: Valter Attila bekerült a hivatalos matricás albumba

Kerékpár
39 perce

Révész Attila: Benn maradunk jövőre is

Labdarúgó NB I
50 perce

WNBA: még várni kell Juhász Dorka visszatérésére

Kosárlabda
1 órája

Megvan a Mohamed Szalah vezette egyiptomi vb-keret

Foci vb 2026
1 órája

Roland Garros: volt játékostárs irányítja Djokovics edzői stábját

Tenisz
1 órája

Darts: újabb játékos nyerte meg első PDC-tornáját; megszületett az idei legrosszabb körátlag

Egyéb egyéni
1 órája

Korcsolyasport: elnököt is választanak a küldöttek

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik