A kedd lesz a fontos

2008.12.22. 06:34
Címkék
Az otthon nagyon jó Villach csarnokában 4–2-re kikapott az Alba Volán, amely az utolsó helyet foglalja el a ligában. Kedden a szintén nem remeklő Graz lesz az ellenfele Fehérváron.

Amikor a meccs felénél az olasz határnál fekvő Villach csarnokában helyet foglaló kolléga a mérkőzésről szóló tudósításában megemlítette, hogy az Alba Volán számára már a támadásépítés is megoldhatatlan feladatnak tűnik, azzal mindent elmondott. Ekkor a házigazda már három góllal vezetett, úgy, hogy az első kettőt emberelőnyből verte be, miközben a mieink is ugyanannyi, konkrétan négy fórból gazdálkodhattak addig – csak amíg a magyar bajnok ezzel nem tudott mit kezdeni, a Pasut annál inkább. A fordulás után ráadásul már egyenlő létszámnál is ment az osztrákoknak a gólszerzés, egyedül az ügyes, de bántóan gólképtelen Nathan Martz – meglepetésre emberelőnyös! – találata jelentett reménysugarat az utolsó húsz percre.

Ezen kívül ugyanis a Villach uralta a meccset, pedig az AV szakvezetősége a Vienna Capitals ellen pénteken lejátszott bajnoki után visszarendezett mindent, amit korábban az eredménytelenség remélt elűzésétől, szükségtől, kísérletezgetéstől vezérelve felforgatott. Fekete Dániel például a hátsóbb sorokból újra Ocskay Gábor és Palkovics Krisztián mellett találta magát, Andreas Byström viszszavedlett védővé, de hogy legyen újdonság ezúttal is, az örökös kiegészítő ember, Fodor Szabolcs került a második támadótrió jobb szélére, Hetényi Zoltán meg a kapuba.

Mindettől függetlenül a fórmegjátszásokat tekintve a ligában a tízből hetedik pozícióban álló Pasut a harmadik előnyös gólját is bevágta a harmadik harmad elején – annak ellenére, hogy a fehérváriak másodikok az emberhátrányos védekezés terén. Ezzel eltűnt az a bizonyos reménysugár, s az egyébként veszélyes Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián duó sem tudta megváltani a csapatot.

Összességében tekintve azonban még nincs veszve semmi – habár október 26. óta nem győzött a csapat rendes játékidőben, december 5. óta meg egyáltalán –, hiszen a két legfőbb rivális, a Graz és a Ljubljana is kikapott, kedden pedig éppen a graziak érkeznek Fehérvárra. Az a meccs életbe vágó lesz.

Legfrissebb hírek

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
4 perce

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
8 perce

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
17 perce

Fiatalpercek: Szűcs Tamás nagyszerű játékkal zárta az idényt

Labdarúgó NB I
24 perce

A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Amerikai sportok
38 perce

Egyetlen pontot sem adtak ingyen Szombathelyen

Kosárlabda
1 órája

Belső utazás, sakkjátszma, versenyló legyőzése – Rakonczay Gábor tíznapos sikere

Csupasport
1 órája

Edző, játékosmenedzser, akadémiavezető és BL-nagykövet is lett a 2016-os Eb-hősökből

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik