Megállt a lejtőn a Real Madrid

2008.12.21. 01:37
Címkék

Három találkozó, három vereség, 4–9-es gólkülönbség. Látatlanban azt mondanánk, ez egy kiesőjelölt mérlege a legutóbbi három bajnokiján, ehhez képest a Real Madridnak kellett szégyenkeznie az eredménysor miatt. Hiába jött az eufória az új edző, Juande Ramos bemutatkozó mérkőzése, a Zenit elleni 3–0-s BL-siker után, a Barcelona a Camp Nouban visszahozta a földre a címvédőt (0–2).

Elvben a Valencia elleni meccs lehetőséget kínált az elrugaszkodásra, de utólag beláthatjuk: az 1–0-s győzelem nem szolgáltatott okot a hejehujázásra. Pedig úgy indult, hogy most aztán tényleg új korszakot kezdenek a Bernabéuban, Arjen Robben nagyszerű alakítása után Gonzalo Higuaín már a harmadik percben vezetést szerzett a Realnak (más kérdés, hogy a lassítások szerint inkább eltörte, mintsem tudatosan lőtte így meg a labdát), csakhogy a folytatásban a gólok helyett csak a kapufák „hullottak”. Hazai oldalról Higuaín kétszer, a vendégektől Rubén Baraja egyszer találta el a keretet, így az eredmény nem változott.

Juande Ramos a három pont mellett annak örülhet, hogy a liga egyik legrosszabb védelme (még a két utolsó, a Recreativo és az Osasuna is kevesebb gólt kapott, mint a 26-nál járó Real) most a Casillas – Míchel Salgado, Metzelder, Cannavaro, Miguel Torres összetételben legalább nem kapitulált. Ebben a bajnokságban mindössze harmadszor.

Legfrissebb hírek

Íjász Európa-bajnokság: kikapott a favorittól a magyar csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
6 perce

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
8 perce

Vb 2026: 28 oroszlánnal készül bevenni az Újvilágot Szenegál

Foci vb 2026
40 perce

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
50 perce

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
1 órája

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
1 órája

Népsport: nem volt taktika a leóni meleg ellen

Népsport
1 órája

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik