Jön a közös brit olimpiai csapat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.12.21. 01:37
Címkék

„A közös brit csapat olimpiai részvétele nem érinti egyetlen brit tagszervezet szövetségi státusát sem” – jelentette ki a FIFA hét végi kongresszusa után Sepp Blatter, a nemzetközi szövetség első embere. A svájci mindenható bejelentése pedig az egyik utolsó akadályt is félretolta annak útjából, hogy labdarúgásban is közös brit csapat indulhasson a 2012-es londoni olimpián. Legutóbb 1960-ban Rómában állt rajthoz Nagy-Britannia, amely akkor a csoportmérkőzések után egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel búcsúzott.

Most a három „kicsi”, a skót, a walesi és az északír szövetség aggályoskodott, mondván, a közös brit csapat veszélybe sodorná az ő státusukat a FIFA-n belül, és csorbulna az önállóságuk. Blatter bejelentése után viszont már a briteknél a labda, és 2009 márciusáig kell kidolgozniuk a közös csapat koncepcióját. Gordon Brown, a britek skót miniszterelnöke a Manchester United ugyancsak skót menedzserét, Sir Alex Fergusont próbálja megnyerni kapitánynak, miközben szűkebb pátriájukban Craig Brown egykori szövetségi kapitány máris egy „No To Team GB” fedőnevű ellenkampányba kezdett.

Ugyancsak az angolokat érintő döntés, hogy a FIFA bejelentette: 2010 decemberében nem csupán a 2018-as, hanem a 2022-es világbajnokság rendezőjét is kijelöli. A pályázati kiírást a jövő év elején küldi ki a tagszövetségeknek, amelyek utána állíthatják össze hivatalos anyagukat. Akár mindkét tornára is lehet kandidálni.

Anglia mindenképpen pályázott volna 2018-ra, de lehet, hogy most mindkettőre beadja jelentkezését – mellette Japán, Kína, Katar, Mexikó, az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, valamint Belgium és Hollandia közösen szeretne vb-t rendezni.

Legfrissebb hírek

Íjász Európa-bajnokság: kikapott a favorittól a magyar csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
3 perce

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB II
4 perce

Vb 2026: 28 oroszlánnal készül bevenni az Újvilágot Szenegál

Foci vb 2026
36 perce

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
47 perce

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
1 órája

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
1 órája

Népsport: nem volt taktika a leóni meleg ellen

Népsport
1 órája

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik