Falusi nagycsapat

„Az egész falu egy hatalmas futballpálya.”

Fotós kollégám jellemezte így Hoffenheimet, miután másodszor is végighaladtunk a mindössze 3300 lakosú településen. Rögtönzött felmérésünkön ötig jutottunk, utána abbahagytuk a matekozást. Az egész település bejárására úgysem volt lehetőségünk, és azzal sem akartuk fájdítani a szívünket, hogy amíg otthon azon megy a vita, egy-egy létesítmény helyén benzinkút vagy irodaház épüljön-e, itt azt keresik, hova húzzák fel a következő pályát. Jellemző módon a legújabb klubprojektben, a TSG City fedőnevű programban 16 hektáron csak pályák lesznek.

De mit vár a messziről jött idegen egy olyan helyen, ahol a városházán hétköz- és ünnepnapokon is ott leng egy kék-fehér zászló, hirdetve a TSG Hoffenheim dicsőségét?

„A polgármester nagyon szereti a labdarúgást, a feljutásoknál mindig fogadást tartott a csapatnak, amikor a másodosztályba kerültünk, még emléklapot is adott” – mondta alkalmi segítőnk, Lőw Zsolt, a Hoffenheim légiósa.

A futball-láz egyébként is jellemző a településre – magyarázza kalauzunk.

„Ma már száz-százhúsz kilométerről is eljönnek, hogy megnézzenek bennünket, de járt már itt kínai forgatócsoport is, megörökíteni meseszerű történetünket – árulta el a magyar védő. – Sokan engem sem értettek meg, amikor két és fél idénnyel ezelőtt nem valamelyik élvonalbeli együttes ajánlatát fogadtam el, hanem az akkor harmadosztályú kiscsapatét. Most már talán mindenki megérti a döntésemet.”

A magunk részéről a néhány, kék-fehérre meszelt falú házat, illetve az ablakokból lógó sálakat látva nem csupán megértjük, de irigyeljük is 2006-os bátorságát.

Ahogyan a klub mecénásáét, Dietmar Hoppét is. A pénz nem akadály számára. (Sokakban sokszor fel is vetődött, vetődik a kérdés: a siker tényleg megvásárolható? Uli Hoeness, a Bayern München szabadszájú menedzsere vette a bátorságot, és prostituálthoz hasonlította a TSG-t.) A SAP alapítójaként ott van Németország leggazdagabb polgárai között, de mindig megnézi, mire ad ki akár csak egy eurót is. Első adománya tízezer márka volt, ezt 1989-ben folyósította nevelőegyesületének, miután kiesett az akkor a nyolcadik vonalnak megfelelő Kreisliga A-ba. A labdákra és edzésfelszerelésekre költött pénz után csak az utánpótlást támogatta, mecénásként ez kielégítette, üzletemberi énje viszont egyre bosszúsabb lett. Az ifik közül kikerülő játékosok ugyanis felnőttként más csapatokhoz mentek profinak. Megtartásukhoz – Minarik Ede után szabadon – viszont kellett egy csapat, s ekkor dőlt el igazából a klub sorsa. Hopp elkezdte komolyan venni a felnőtteket is, aztán Ralf Rangnick és Bernhard Peters két és fél évvel ezelőtti érkezése döntő fordulatot hozott a Hoffenheim életében.

A Schalke elleni meccs előtt a hangosbemondó már Bundesliga-metropolisként emlegette a TSG-t, ami ugyan nyilvánvaló túlzás, de jelzi, milyen rangot vívott ki magának. Rangnick ötéves tervet kapott Hopptól, amelynek végén a csapatnak ott kell lennie a szűk német elitben. A kijelölt periódus felénél a tabella alapján nincs jobb csapat a Hoffenheimnél, az előtte a Schalkénál dolgozó tréner tehát már teljesítette feladatát. A kis híján a Nationalelf sportigazgatói székébe kerülő, „Klinsmann hokiedzőjeként” (előtte a német gyeplabda-válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, s először tudott egymás után kétszer vb-t nyerni a csapattal) aposztrofált Peters pedig még hamarabb „összerántotta” az utánpótlást. Jóllehet többnyire „hozott” anyagból kellett dolgoznia, az A-juniorok már német bajnokoknak vallhatják magukat, s a többi együttes is folyamatosan lépked előre.

„Sokan kinevettek bennünket Peters szerződtetése miatt, de úgy tűnik, ez is bejött – mondta Lőw. – A mi edzéseinkre is kijár, és ha úgy alakul, észrevételeket is tesz. Olyan csapatsportágból jött, amelyben a taktikának és a közös mozgásnak, játéknak óriási a szerepe, és ezt próbálja nálunk is megvalósítani. Az pedig természetes, hogy minden korosztályos gárda ugyanolyan rendszerben futballozik, mint mi, hogy aki tehetséges, az feljebb is gond nélkül illeszkedjen be a rendszerbe.”

Egy másik rendszert viszont meg kellett változtatni. Errefelé ugyanis komolyan veszik az egyesületi tagságot, eddig boldog-boldogtalan beléphetett a Hoffenheimbe. A sumák pozíciószerzéseket elkerülendő a múlt heti küldöttgyűlésen azonban szigorítottak a feltételeken. Most már csak az lehet a TSG tagja, aki legalább öt éve patronálja az egyesületet, illetve öt évet lehúzott ott sportolóként.

Gondolt volna erre bárki is mondjuk 1913-ban, amikor az első egyesületi zászlót helyi gyűjtésből, valamint a szomszédos TV Sinsheim elnökségének adományából sikerült elkészíttetni?