24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2008.12.11. 23:26
Címkék

Milliók Torresért Milliók Torresért

ANGLIA. A Daily Mirror értesülései szerint a Manchester City 50 millió fontot is hajlandó megadni Fernando Torresért, a Liverpool csatáráért. Ha létrejön a transzfer – erre inkább akkor van esély, ha a gazdasági válság miatt a Pool nem tudja törleszteni a hiteleit –, új átigazolási csúcs születik, mert 2001-ben a Real Madrid „csak” 46 millió forintnak megfelelő összeget fizetett a Juventusnak Zinedine Zidane-ért.

Magabiztos Gattuso

OLASZORSZÁG. December 19-én műtik meg az elmúlt hét végén a Catania elleni bajnokin térdszalagszakadást szenvedő – de a meccset azért végigjátszó – Gennaro Gattusót. Az orvosok szerint legalább féléves kényszerpihenő vár a Milan csupa szív középpályására, aki viszont kerek perec kijelentette: ott lesz a pályán a május 20-án rendezendő UEFA-kupa-döntőben.

Vieri perli az Intert

OLASZORSZÁG. Christian Vieri 9.25 millió eurós kártérítést követel az Internazionalétól és további 12 milliót a Telecom Italiától. A csatár azért perelte be egykori klubját, illetve a telekommunikációs céget, mert a tudta nélkül folyamatosan megfigyelték és lehallgatták a telefonjait.

Krkicet várja az Ajax

HOLLANDIA. Meglepő húzásként Bojan Krkiccsel szeretné pótolni a Real Madridhoz szerződő Klaas-Jan Huntelaart az Ajax. Az amszterdami klub az idény végéig szeretné kölcsönvenni a Barcelona fiatal támadóját, aki ebben az évadban a reméltnél sokkal kevesebb játéklehetőséget kap Pep Guardiola vezetőedzőtől.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
10 perce

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
15 perce

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
18 perce

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
52 perce

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
53 perce

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik