Sikeres Cápa-vadászat

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.12.06. 23:27
Címkék
Az EBEL 29. fordulójában az Alba Volán hazai pályán hosszabbítás után győzte le az Innsbruckot.

Hideg fej.

Elsősorban erre volt szüksége Ted Sator vezetőedzőnek, mikor kijelölte a péntek esti meccsre az Alba Volán keretét. Az EBEL pontszabályzata (afféle speciális „fizetési sapka”) 60 pontnyi értékű játékos bevetését engedélyezi mérkőzésenként, ám Derek Cotoure és Ryan Bonni eltiltása miatt e kontingensből nyolc pont – ideiglenesen – elveszett. Hogy Szuper Levente védhessen, az amerikai trénernek be kellett áldoznia Ondrejcík Rastislavot és Fodor Szabolcsot. Persze egy ilyen döntésnél önmagában kevés a két és fél évtizednyi edzői rutin, a 263 NHLösszecsapás tapasztalata; a megérzésnek is nagy a szerepe. Szupernek több szempontból presztízskérdés lehetett az Innsbruck elleni csata. Elvégre a Cápák kapuját Seamus Kotyk védte, aki majd egy évtizede csapattársa volt az Ottawa 67’s együttesénél. Mindketten eljutottak az NHL kapujáig, ám karriert már itt, Európában csináltak. Ezen az estén voltak remek védéseik és fájó bakijaik, Kotyk viszont (ő a tengerentúli AHL-liga történetének nyolcadik kapusa, aki gólt ütött) adott egy gólpasszt is.

Hideg fej.

Erre lett volna szüksége Nathan Martznak is, és akkor nem akarja leharapni az őt egy cserénél véletlenül feldöntő vonalbíró fejét. Amiért tíz perc fegyelmit kapott, roppant nehéz helyzetbe hozva az amúgy is szűk létszámú társulattal versenyző Alba Volánt. Ebben az évadban mintha nem mindig bírnának magukkal a fehérvári légiósok, s ezért még eddig is nagy árat fizetett a csapat. Pedig a jó példa testközelben volt pénteken is: a dallamos nevű olaszkanadai Vincent Bellissimo mesterhármasával – sokáig – a hátán vitte a tiroliakat. Közben idősb Ocskay Gábor azon törte a fejét, honnan keríthetne a kerethez erősítést jelentő, mégis megfizethető szélsőt, aki nem eurótízezrekbe kerül havonta. Hiába, 1.3 millió eurós büdzsével nem könnyű tartani a lépést mondjuk az évadonként 7.5 millió eurót költő Innsbruckkal…

Hideg fej.

A kritikus pillanatokban Palkovics Krisztiánnak megint helyén volt az esze és a szíve. Egy góllal és két assziszttal már 30 pontnál jár a kanadai táblán. A csatát eldöntő gólt azonban végül a kanadai Blake Forsyth ütötte, megmentve ezzel a fehérvári légiósok becsületét. De ennél fontosabb, hogy az EBEL-tabellán a magyar bajnok egy pontra megközelítette a hetedik helyezett innsbruckiakat. Egyben 2–2re alakította kettejük évadbeli párharcának állását – mit mondjunk, éppen a legjobbkor!

Legfrissebb hírek

Nincs meg Negóék első pontja; Giroud döntött a Monaco elleni ráadásban

Francia labdarúgás
18 perce

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
35 perce

Sallai 79 percet játszott, kiütéses sikerével százszázalékos maradt a Galatasaray

Légiósok
43 perce

Az első fordulóban búcsúzott a US Opentől Marozsán

Tenisz
1 órája

A Paks győzni tudott az MTK otthonában is, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
1 órája

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
1 órája

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
1 órája

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik