Ronaldo jött, Vidi ment

PIETSCH TIBOR, ZOMBORI ANDRÁSPIETSCH TIBOR, ZOMBORI ANDRÁS
2008.12.06. 23:27
Címkék
Ünnepeltek Székesfehérváron: a futballklub kétszázötven gyereket ajándékozott meg piros-kék mezzel. Volt, aki úgy indult haza, hogy abban alszik...

– Apa, ezt vissza kell adni?

– Nem, kisfiam, megtarthatod.

– Apa, akkor ma ebben alszom...

Ezzel a párbeszéddel tulajdonképpen mindent elmondtunk. De hogy bővebben is megemlékezzünk a korántsem hétköznapi péntekről: a Fehérvár FC olyan ünnepséget szervezett a gyerekek számára, hogy közülük jó néhányan azt hihették, a Jézuska már december 5-én megérkezett. Az egyesület – szűkösnek éppenséggel nem nevezhető – VIPhelyiségében annyian zsúfolódtak össze, ahányan másutt NB I-es meccsekre járnak, a „telt ház” táblát csupán azért nem lehetett kifüggeszteni, mert az ajtóhoz gyakorlatilag képtelenség volt odaférkőzni.

„Legyetek szívesek, vegyétek le a kabátokat, pulóvereket!” – kérték kedvesen a házigazdák az akkor még mit sem sejtő gyerkőcöket, hogy aztán kezdetét vegye az évzáró. Berzi Sándor nem szaporította a szót, de amit mondott, arra érdemes volt figyelni.

„Egy klub akkor erős, ha van múltja, jelene és jövője” – fogalmazott az ügyvezető a Videoton korábbi klasszisai (nem mindennapi névsor: Fister Ferenc, Nagy II János, Hartyáni Gábor, Tiber László, Fejes Gábor, Csongrádi Ferenc, Horváth Gábor, Borsányi István, Wittman Géza, Csongrádi Ferenc és Szabó József, jelenkori labdarúgói: Farkas Balázs, Simek Péter, Sebők Zsolt, Polonkai Attila, Sitku Illés és Csobánki Ádám, továbbá a legifjabbak – bocsássanak meg nekünk, de kétszázötven nevet most nem sorolunk fel...) füle hallatára. A péntek délutáni rögtönzött történelemórából kiderült, valóban van mit és van kiket ünnepelni: a piros-kékek negyven esztendeje jutottak fel először az élvonalba, az 1975–1976-os bajnokságot másodikként zárták, 1984 őszén – kell-e mondani? – olyan menetelésbe fogtak az UEFA-kupában, hogy 1985 tavaszán csak a Real Madrid tudta őket megállítani a döntőben, 2006-ban pedig végre nyertek is: a Magyar Kupa győztesének járó serleget hozták Fehérvárra. Hogy a történet folytatódjék, arról többek között azok a gyerekek gondoskodhatnak, akik az októberben indított VUK-program keretében látogatják az edzéseket. A siker már most kézzelfogható: a Fejér megye 36 településén működő programnak több mint ezer résztvevője van. Közülük kétszázötvenen gazdagodtak egy-egy Fehérvár-dresszel, olyannal, amilyenben a – hajdani kiválóságok társaságában a felsőket átadó – felnőttcsapat tagjai játszanak, csak a méret nem stimmelt...

Az U7-es, az U9-es, valamint az U11-es korosztály képviselői tolongtak a mezekért – az elején idézett diskurzus ekkor hangzott el. Végszónak ez is megtenné, de szemtanúi voltunk még egy jelenetnek, amely mindennél árulkodóbb: amint végigállta a sort, az ünnepségre Cristiano Ronaldotrikóban érkező kisfiúnak az volt az első dolga, hogy a 7-es számú manchesteri szerelést piros-kékre cserélje.

Lehet még belőle Vidijátékos.

Legfrissebb hírek

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
17 perce

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
23 perce

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
1 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
1 órája

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
1 órája

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik