Leszakadással jár az ingadozó forma

A búza lassan elválik az ocsútól, az igen zavarosan, kiszámíthatatlan kiugrásokkal és megcsúszásokkal rajtoló olasz bajnokságban egyre élesebben kirajzolódik a határvonal a megbízható formában és a csak ideig-óráig tartó lendülettel játszó csapatok között. A három nagy (Internazionale, Juventus, Milan) kiegyensúlyozott teljesítményével kialakította az élmezőnyt, a szezon újonnan feltörő hatalmai fokról fokra szakadtak és szakadnak le a bajnoki címért zajló versenyfutás esélyeseiről. Egy meghatározó tényező ugyanis hiányzik szereplésükből: a folyamatosság.

Nézzük például az úgynevezett meglepetéscsapatok eredményeit a legutóbbi Serie A-fordulóban!

A negyedik helyen álló Napoli 2–1-re, viszonylag simán kikapott az Intertől, s bár a kudarcon senki sem lepődött meg, a két együttes közötti távolságot könnyen leszűrhettük a találkozóból. A megtört lendülete ellenére még mindig ötödik Laziót az Atalanta „kapta el”, és győzte le 2–0-ra. A kiválóan kezdő Udinese folytatta éles zuhanását, és sorozatban negyedik bajnokiját zárta pont nélkül – ezúttal a sereghajtó Chievo ellen. A lassan kapaszkodó Fiorentina most nem kapaszkodott, 1–0-ra kikapott a Roma otthonában. A szintén erőn felül teljesítő Catania sovány 1–1-re volt képes a harmatos Lecce ellen.

A tanulság? Amelyik gárda nem képes meglepni az Intert, elintézni az Atalantát, legázolni az utolsó helyen szerénykedő Chievót, legyőzni a bajnoki címre esélytelen Romát, besöpörni a három pontot a Catania ellen, annak játékosai, edzői, klubvezetői ne szövögessenek merész álmokat a scudettóról!

De hogy a könnyen jött siker illékonyságát érzékeltessük, maradjunk a Lazio példájánál, amely szerda este a Milannal szembeni Olasz Kupa-nyolcaddöntőn cáfolhatott rá a bírálatokra. A római együttes álomszerűen kezdte az idényt, az eddig lejátszott 14 forduló során ötször állt a dobogón, egyszer – az 5. kör után – az elsőség ízét is érezhette, így a lelkesebbek joggal hajtogathatták: a 2000-es bajnoki cím után ismét a csúcsok közelébe (a leglelkesebbek szerint a csúcsra) érhet a csapat. Mára a nagyra törő optimizmus alábbhagyott, lassan a Laziónál is alacsonyabbra helyezik a lécet, az utóbbi három forduló eredményei ugyanis ékesen bizonyítják az együttes erejével kapcsolatban a „mélység”, a megalapozottság hiányát. A városi vetélytárs Romától november 16-án elszenvedett 1–0-s vereség olyan törést jelentett a világoskékek életében, amely azóta is meghatározza szereplésüket: az Atalantától kapott zakót a Genoa elleni döntetlen (1–1) előzte meg. A kukacoskodók máris krízist emlegetnek – Delio Rossi vezetőedző szerint elhamarkodottan.

„Nem vagyunk válságban – szögezte le a szakember. – A nehéz pillanatokban építő hozzáállásra, nem pedig rombolásra van szükségünk. Nem értem például, hogy a hozzánk hasonlóan álló csapatok teljesítményét miért nevezik kellemes meglepetésnek, míg minket ugyanilyen a szereplésért a földbe döngölnek. Úgy érzem, még mindig az elveszített derbi súlyát cipeljük a hátunkon.”

Hogy a Lazio-játékosok hátát mi nyomja, nem tudhatjuk, ám hogy a hasukon mit viselnek a hét végén, hétfő óta nyilvános. Alighanem a csapat heteken át tartó szárnyalásának is köszönhető, hogy a sikertelen mezszponzori tárgyalások miatt a szezonban „üres” dresszben játszó együttest megszánta egy számítógépes játékokat gyártó cég, és az Inter elleni szombati bajnokijára egymeccses reklámszerződést kötött vele.

Ami a másik milánói csapat, a Milan elleni szerdai Olasz Kupanyolcaddöntőt illeti, a Lazio sokáig jól tartotta magát, ám helyzeteit rendre elpuskázta. Ez fokozottan igaz volt az Emerson 66. percben kapott piros lapja után emberhátrányban játszó hazai együttesre, amelyben a lehetőségeket elszalasztó Andrij Sevcsenkóról csak a 78. percben derült ki, nemcsak nevében azonos a korábbi Milan-sztárral: az ukrán szép ballábas gólt lőtt. Erre Mauro Zárate tizenegyesből válaszolt, így jött a lapzártánk után véget érő hosszabbítás.