Boston: sorozatban tíz!

K. G.K. G.
2008.12.04. 23:10
Címkék

A bajnoki címvédő Boston Cel tics sorozatban tizedik győzelmét aratta, miután hazai pályán 114–96-ra legyőzte az Indiana Pacerst. A Celtics sikerében kulcsszerepe volt az élete első tripla dupláját elérő Rajon Rondónak, aki 16 ponttal, 17 gólpasszal és 13 lepattanóval zárta az összecsapást. A győzelmével immár 18/2-es mérleggel álló Bostonban Ray Allen 31, Kevin Garnett 24 pontot szerzett.

Mindeközben a Forbes magazin elkészítette éves felmérését, amely szerint továbbra is a New York Knicks az NBA „legértékesebb” együttese: a csapat piaci értéke 613 millió dollár – ez egy százalékkal több, mint tavaly. Második helyen a legutóbbi nagydöntős Los Angeles Lakers áll 584 millió dolláros becsült értékkel, míg a 2008-as bajnok Boston – 56 millió dolláros növekedéssel – 447 millió dollárig jutott.

Csütörtökön a Toronto Raptors elöljárói felmondtak Sam Mitchell vezetőedzőnek. Utódja az eddigi segítője, Jay Triano lett.

Legfrissebb hírek

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
6 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
28 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
30 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
52 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája