Bacskai feltámadt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.11.09. 23:29
Címkék

A boksz Eb nyolcaddöntőjében az első várt magyar bravúr is megszületett: Bacskai Balázs kilátástalan helyzetből, három héttel korábbi legyőzője megverésével lépett az éremküszöbre Liverpoolban. A Vasas junior-világbajnoka két menet után 1:7re állt a lengyel Krzysztóf Chudeckivel, és a sportág szokásjoga alapján a folytatásban a pontozók inkább a vezető bunyósnak nyomják a pontokat. Ehhez képest a következő két felvonásban mindössze egy találatot regisztráltak Chudeckinek, Bacskainak viszont tízet, így ő bokszolhat a török Abdulkadir Koroglinnal az elődöntőbe jutásért, illetve az éremért a 69 kilósok között.

„Hatpontos hátránynál találtam magamra, a lengyel akkor már nem bírta az általam diktált tempót. Igaz, én is csak nehezen” – lihegte a helyszínen az édesapja, Bacskai Imre által is támogatott magyar bunyós.

A lapzártánkig pályára lépő másik öklözőnknek nem volt ekkora szerencséje, az újonc Mihály János egyértelmű vereséget szenvedett a horvát Mirsa Ahmetitől, így az 57 kilósok küzdelmei magyar bokszoló nélkül folytatódnak.

Hétfőn Káté Gyula (64 kg) a bosnyák Dzemal Fetahoviccsal, Szili István (75 kg) a norvég Glodi Enestével, Darmos József (91 kg) pedig az azeri Elein Alizadéval bokszol a nyolcaddöntőben.

Legfrissebb hírek

Atlétikai Világdöntő: Duplantis koncertjével zárul az esemény

Atlétika
3 perce

Videók: Varga-tripla, Eppel-dupla, Major is beköszönt – nyolc magyar gól

Légiósok
17 perce

Tétre, helyre, befutóra – Hosszú kávé Jordán Tamással

Képes Sport
26 perce

Fiatal védőt igazolt a Real Madrid; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
38 perce

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
1 órája

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
1 órája

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
1 órája