Varga Miklós az éremkapuban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.11.08. 23:58
Címkék

Továbbra is hiányzik az Ebbravúr a liverpooli magyar küldöttségtől, ugyanakkor legalább a papírformát sikerült érvényesíteni. Bár idősb Balzsay Károly kapitány előzetesen azt mondta, „iszonyúan nehéz feladat vár Varga Mikire”, a hajdúsámsoniak bunyósa megoldotta a szlovák Rudolf Dydi elleni összecsapást. Két menet után 3:0-ra vezetett, testen megfogta a szlovákot, aki nem jött ki a következő felvonásra. Varga készülhet a grúz Koba Phakadze elleni találkozóra, amelynek tétje már az érem. Szalai Gergő viszont befejezte az Eb-szereplését. A moldovai Alexandr Riscan nem volt világverő ellenfél, de ő a sok szabálytalanság közé egy-egy pontos ütést is elhelyezett, és hat ponttal megverte a magyart. „Szalai a chicagói világbajnoksághoz képest fejlődött, de a középmezőnyhöz ez még mindig kevés – értékelt a kapitány. – Egy-két előkészítő ütéssel semmire sem lehet menni. Csak jobbkezeseket ütött, pedig a ballal lett volna keresnivalója.” Vasárnap Mihály János (57 kg, a horvát Mirsa Ahmeti ellen) és Bernáth István (+91 kg, az izraeli Abed Joszef Elgan ellen) mutatkozik be az Eb-n.

Legfrissebb hírek

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
7 perce

Női röplabda Eb: Somorja is házigazda lesz

Röplabda
14 perce

Az idény végéig marad Szánthó Regőék vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
26 perce

Ez gyorsan ment – Szalahról utcát nevezhetnek el Törökországban!

Európa-liga
31 perce

Két és fél évtized után letaszították Tiger Woodsot a kereseti lista éléről

Egyéb egyéni
38 perce

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
57 perce

A MOB több esetben mellőzte a közbeszerzési eljárást az ÁSZ szerint

Egyéb egyéni
1 órája

A 31. Magyar Kick-box Világkupa ismét a magyarok erejét bizonyította

Egyéb egyéni
1 órája