Túl erős rivális volt a Kotor

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2008.11.08. 23:58
Címkék

Ha nem is hatalmas hangulatban, de csaknem telt hát előtt rendezték meg a nemzetközi kupasorsolásokkal egybekötött pólógálát, amelyen a házigazda Domino-Honvéd ellenfele a Primorac Kotor együttese volt. A mérkőzést megelőzően – még a színfalak mögött – a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely, aki hosszú évekig volt a Honvéd meghatározó játékosa, vidám hangulatban beszélgetett egykori csapattársaival, többek között Vári Attilával és Gergely Istvánnal. Kiss jó hangulata a találkozó után sem illant el…

A mérkőzés első negyedében csak magyar gólok születtek: a Dominóból Molnár Tamás, Vári Attila és Székely Bulcsú talált be, míg a vendégcsapatból Kiss Gergely volt eredményes. A 3–1-es hazai vezetéssel záruló első negyed után nagyot változott a játék képe, és a magukra találó montenegróiak a félidőre egyenlítettek (4–4).

A második félidő sem kezdődött álomszerűen, a Kotor rendkívül keményen védekezett, és támadásban is elkezdte értékesíteni helyzeteit, így a harmadik negyed derekára három góllal meglépett. A Honvéd hosszú gólcsendjét Vindisch Ferenc törte meg, de nem sokkal később Kiss passzából Steinmetz Ádám volt eredményes, és ismét három gólra hízott a vendégek előnye. A záró játékrészben sem tudott újítani az egyre inkább fáradó Honvéd, így a Kotor megérdemelten nyerte meg a találkozót. A vasárnapi kupasorsolás nagyobb izgalmakat ígér.

A női Szuperkupát a Domino 11–7-re nyerte meg a Dunaújváros ellen – részletek a 21. oldalon.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik