Szilágyi Péter remekel

FEKETE GYÖRGY, TŐSÉR NORBERTFEKETE GYÖRGY, TŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2008.11.08. 23:58
Címkék
Szilágyi Péter szezonbeli nyolcadik góljával nyert a DVSCDEAC, és ismét a harmadik helyre lépett előre a tabellán. A győzelem értékét növeli, hogy Németh Ádám nyolc perc alatt két sárga lapot is begyűjtött, így a „kis Loki” csaknem végig emberhátrányban futballozott a mérkőzésen.

Idegenben, mi több, nyolcvankét percig emberhátrányban futballozva nyert (1–0) a DVSC-DEAC Szilágyi Péter góljával a Vác-Újbuda ellen, és mivel a Ceglédi VSE vereséget szenvedett a fordulóban, a Loki második számú együttese ismét a harmadik helyen áll az NB II Keleti csoportban. A piros-fehérek 20 esztendős csatára nyolcadik gólját szerezte az őszi idényben, és vélhetően újabb lépést tett az élvonalbeli csapatba kerülésért. Noha Szilágyi Péter 2007 tavaszán már bemutatkozhatott az NB I-ben, és a REAC elleni bajnokavató mérkőzésen csapata első gólját szerezte, az azóta eltelt csaknem másfél esztendő során csupán háromszor kapott játéklehetőséget. A támadó azonban az NB II-ben és a Ligakupában szerzett gólok ellenére sincs könnyű helyzetben, elvégre Oláh Lóránttal, Rudolf Gergelylyel, Dudu Omagbemivel vagy éppen Kerekes Zsomborral kell megküzdenie a csapatba kerülésért. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a Loki kerete a télen rendszerint jelentősen átalakul, a fiatal csatár is joggal bizakodhat abban, hogy a tavasszal az élvonalban futballozhat.

„Ebben nem én vagyok hivatott dönteni, de Varga József esete is bizonyítja, hogy a fiatalok előtt adva van a lehetőség a nagycsapatba kerülésre – utalt Kondás Elemér, a DVSC-DEAC vezetőedzője a szintén 20 esztendős középpályásra, aki az utóbbi hetekben rendszeresen kezdő volt az élvonalbeli együttesben. – Különben is, a klub koncepciója szerint jobb, ha a fiatalok erős bajnokságban edződnek, mintsem az NB I-ben a kispadon ülnének. Annyit bizonyára a klub vezetői is észrevettek, hogy a debreceni utánpótlás jó úton halad, és a jövőben nem kell milliókat költeni külföldi játékosokra.”

A jelen gazdasági helyzetben tehát nem haszontalan az utánpótlás képzését szem előtt tartani, amely Debrecenben évek óta a legjobbak közé tartozik az országban.

A munka egyik „kész áruja” Szilágyi Péter: a csatár eddigi nyolc góljából kettő mindenképpen sokat ér, hiszen a listavezető Bőcs (1–0) és a Vác ellen is három-három ponttal gazdagodtak a piros-fehérek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik