Mindenki bűnbakká vált

Hadd legyünk kicsit undokok: nem találtuk viccesnek, hogy miközben a játékosok már a gyepen melegítettek, éppen a „Balatoni nyár” című örökzöld sláger csendült fel a Haladás stadionjának hangszóróiból. Melengető nap helyett ugyanis a reflektorok adtak csak fényt, a sötét fellegekből pedig szüntelenül szitált az eső. Gellei Imre, a paksiak vezetőedzője meg is jegyezte rögtön:

„Legalább az égiek egyenlő feltételeket biztosítanak...”

Bizony ám, helyeseltünk, miközben már az eső áztatta, mély talajt fürkésztük...

A helyieket azonban a legkevésbé sem izgatta a nézőriasztó időjárás. Mégpedig azért nem, mert az újonc szombathelyiek utolsó idei bajnoki meccsükre készültek hazai pályán. És miközben azt gondoltuk, fergeteges, évzáró ünnepre készülnek a vasi drukkerek, hideg sörtől karcos hang morogta a mellette ülőknek: „Ennek a Halinak az tenne igazán jót, ha most kikapna...” Az áhított hazai kudarc „értelmi szerzője” visszakézből kapott a fejére, mígnem magyarázattal szolgált: „...akkor legalább nem szállnak el a fiúk.”

A nagy többség azonban – érthetően – nem osztozott a véleményében.

A tömött lelátók, és a kezdéskor kórusban felharsanó „Hajrá, Hali!” arra utaltak: a drukkerek szerint a világ összes fogadóirodájában tuti egyesnek „belőtt” meccs nem is zárulhat másként, mint Haladásgyőzelemmel.

A harmadik percben aztán kis híján könny szökött a nézők szemébe – csak éppen a nevetéstől. Sulyok Gergely játékvezető ugyanis a legjobb burleszkfilmeket idézte: a kezdőkörben megtréfálta a csúszós talaj, s a földre huppant, akár egy krumpliszsák. Csakhogy alig valamivel később Tököli Attila a kárörvendő nézők arcára fagyasztotta a mosolyt, amikor immár futballpályára illő mozdulattal a hazaiak kapujába lőtte a labdát.

Aki addig még nem ázott meg, annak ez volt az igazi hideg zuhany...

Zúgolódni kezdett a közönség, a fröccstől bátorságot gyűjtő hangadók újból Csertői Aurél hozzáértését kérdőjelezték meg. A sors fintora, hogy fél óra sem telt el a mérkőzésből, amikor aztán a „vita tárgya”, a csapatba követelt nagy kedvenc, Andorka Péter lépett pályára Kenesei Krisztián kényszerű kiválása miatt. De hiába vallottak a lelátóról többen is szerelmet a becserélt csatárnak, a feljutásból még oroszlánrészt vállaló játékos nem igazolta, hogy a kezdők között lenne a helye.

Ettől azonban még nem került tapasz a káromlók szájára, kerestek maguknak más bűnbakot: vezetőt, játékost, játékvezetőt (valljuk be: joggal...) – végül aztán már a saját csapatukat…

Mert bizony ezen a félresikerült „évzáró” estén rádöbbentek: az őszi szezon befejezésének közeledtével kiereszteni látszik a szombathelyi focilufi. Az alig fél éve még tomboló futbal-láz csillapodni látszik, lassan téli álomra szenderül.

Hol van már a dicső nyár?